Ilyen a tavasz Ralph Lauren-nél

Ilyen a tavasz Ralph Lauren-nél

47.jpgEzt a posztot tulajdonképpen 2 évvel ezelőtt kellett volna itt megosztanom, csak akkor még volt egy másik blogom – amit időközben bezártam -, és oda írtam meg valamiért. Természetesen oda is jó tartalmakat írtam, így elhatároztam, hogy szép lassan átvezetem ide azokat, amelyek számot tarthatnak a kedves olvasók érdeklődésére, és úgy gondolom ez ilyen. 
Tehát, 2013 márciusában meghívást kaptam az Urbanologie-n keresztül – ez egy lifestyle magán klub – Ralph Lauren tavaszi enteriőr bemutatójára a Bond street-i üzletükbe, ennek nyilvánvalóan nagyon örültem, mert akkoriban még nem nagyon hívtak sehova Londonban. Nem úgy, mint most! 
Arról nem beszélve, hogy úgy néz ki, Anami jóvoltából Ralph Lauren Home Party-ra megyek nemsokára, így legalább lesz összehasonlítási alap!
11_1.jpgA londoni Bond Street neve egyet jelent a fényűző boltokkal, a luxussal és gazdagsággal. Már csak végig sétálni is vizuális élmény, főleg este, amikor kivilágítást kapnak a művészeti alkotásként is felfogható kirakatok.
10.jpg
Itt magasodik az egyik sarkon a többszintes Ralph Lauren üzlet, ahova piros szőnyegen keresztül be is fáradtunk.
53.jpgA mi eseményünk az alagsorban volt, de ezt ne úgy képzeljük el, ahogy az “alagsor” szó hangzik. A képek megtekintése után, gondolom sokan beköltöznének ebbe az alagsorba, – ahogy én is -, ami nem csak úgy be volt rendezve Ralph Lauren termékekkel, hanem a legkisebb részlet is ki volt dolgozva, mindenhova le lehetett ülni, kipróbálni, megfogdosni, csodás érzés, amikor nem szólnak rám!
43.jpg
5_2.jpg
7_1.jpg
8r.jpg

Ami igazán tetszett, hogy az árak rajta voltak mindenen, persze próbáltam nem mindennek az alját nézni egyfolytában.

20.jpg
18.jpg
39.jpg
Az este nagy felfedezése volt, hogy a szalvétagyűrű tökéletes lenne karkötőnek is.
9_2.jpg
21.jpg
22.jpg
23.jpg
26.jpg
46.jpg
36.jpg
30.jpg
28.jpg
32.jpg
34.jpg
49.jpgTermészetesen folyt a pezsgő, meg a lazacfalatkák is jöttek-mentek. Ralph sajnos nem tudott eljönni, de így is tökéletes csütörtök esti program volt. 
A Facebook Neverordinary oldalán további hírek, képek, sztorik. 
Facebook Comments