Neonba oltva – Hérics Nándor kiállítása

Neonba oltva – Hérics Nándor kiállítása

h13.jpg

Az úgy volt, hogy mentem haza és keresztül haladtam a Ráday utcán, valahogy mindig várom, hogy majd valamit meglátok itt, de a legtöbbször már csak azt érzem, hogy elvesztette egykori báját s fényét az utca.

Ezért is hatott üdítő meglepetésként, amikor megláttam a neonfényeket. Mindig benézek ugyanis az utcában található galériákba az ablakon keresztül, aztán sose megyek be. Amikor rászánom magam, akkor meg pont meglátom, hogy a kiállítás őr éppen elővesz két zsömlét meg valami szalámit, hogy megebédeljen. Csak nem fogom megzavarni. De ez éppen egy másik galériában történt aznap.

Szóval visszatérve a neonra, fogtam magam és bementem az Art9 galériába (Ráday utca 47.), ahol éppen Hérics Nándor neonplasztikái voltak kiállítva, mint megtudtam. 

Én nagyon bírom a neont, főleg amióta láttam Chris Bracey műveit – ő gyártotta a londoni Soho sex neonfeliratait -, mert egyszerűen hihetetlen, hogy mit lehet belőle kihozni.

A kiállítás darabjait végig néztem kétszer, aztán eldöntöttem, hogy a fenti tetszik a legjobban, ami a kirakatba is kikerült, mert végtelenül egyszerű, vicces és nekem nagyon nőies is.

Mostanában sokat vitatkozom arról, hogy milyen művészet kell az embereknek. Mert biztosan kell. Ez azért van, mert amikor Londonban vagyok és kiállításokra járok,  – és most nem nagyokra gondolok – , azt látom, hogy mennyi ember kerekedik fel hétvégente és mennek galériákba. Persze, tudom, ne hasonlítgassak. 

Nándor kiállítása szerintem pont olyan, ami könnyen befogadható, elgondolkoztató, persze a legtöbbször vicces (szerintem) és nem kell túlgondolkodni. Én ezt hívom szórakoztató művészetnek, amitől 15 percre jól éreztem magam, láttam valami újat és még jó képeket is sikerült róluk csinálnom. 

Még 2 napig látogatható, péntektől már új kiállítás nyílik.

 

h14.jpg

h3_1.jpg

h4_1.jpg

h5_1.jpg

h6.jpg

h7_1.jpg

 

h8_1.jpg

 

h9.jpg

h12.jpg

h11_1.jpg

h10_1.jpg

h1_1.jpg

h2_2.jpg

Csak azt nem értem, hogy miért nincs erről semmilyen információ az Interneten? Sőt, a galériában sem volt semmi. Annyit tudtam meg, hogy itt 2 hetente új művész állít ki.

További érdekességek, sztorik, képek a Facebook oldalon!

Facebook Comments