Pár napja volt 9 hónapja, hogy Toszkánába repültem, hogy megnézzek egy pasit magamnak, és hát annyira jól sikerült, hogy gyorsan feladtam az otthoni életemet és itt vagyok 7 hónapja. Előzmények és részletek itt: 1 – 2 – 3
Tudom, úgy hangzik, hogy ilyen nincs, csak a filmekben, és már én is csak néha gondolom azt, hogy milyen bátor voltam, hogy megléptem, mert annyira természetes, hogy így tettem.
Az életem nyilvánvalóan teljesen megváltozott, vagyis még mindig változik, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy mindig könnyű. De városi csajból egyre inkább a farmernő irányába haladok. És már nem harcolok ellene.
Na de, nézzük mi változott!
Lett egy kutyám. A pasival jött egy kutya is, Freddie, német pointer, vadászkutya, imádom. Ő is engem.
Nem lehet felkészülni, hogy milyen lesz. Természetesen élt a fejemben egy kép, hogy milyen lesz majd itt élni, végül is Toszkána a világ egyik legszebb helye, de azért ez nem egy joyride. És nem lehet felkészülni, mert úgyis más lesz, ezért biztos sem lehetsz semmiben, magyarul fejest kell ugrani, másképp nem megy. Amúgy azért is ugrottam fejest, mert rájöttem, hogy pár évnél tovább nem szabad semmit csinálni, ha abban nincs pozitív haladás, és új dolgokat kell kipróbálni, különben nem lesz mire visszaemlékezni öregkorodban.
Fel kellett magamat újra építeni, egy vidéki ént, mert ha vidékre költözöl, akkor át kell értékelni a prioritásokat. Nem tudsz fancy helyeken kávézni mindennap (mondjuk én alapból nem iszom kávét, így ez nem is volt probléma), nem tudsz angol nyelvű újságot venni (előfizettem a Vanity Fair-re, konkrétan 1 hónappal később jön meg, mint ahogy kikerül az újságoshoz Londonban), nem tudsz csak úgy vásárolgatni…
A házban lenni állandóan eléggé unalmas és egy csomó sokkal érdekesebb dolog van kint, mint az Interneten. (Ezt hosszú munkával tanultam meg, ahogy az online létem korlátozását is.)
Többfajta vidék létezik. A miénk olyan, hogy még rendes szomszédunk sincsen, ha ki akarnék menni a bekötőútra gyalog, az olyan 20 perces séta lenne. Ha megyünk valahova, az célirányos, persze néha csak beülünk az autóba, hogy menjünk valahova, mert nem láttunk egymáson kívül senkit 3 napja. Kivéve a postásnőt, de ő is csak akkor jön, ha kedve tartja. Tegnapelőtt jött egy levél például, amit 3 hete adtak fel. A faluban.
Munka. Eleinte rettentően szenvedtem attól, hogy nem éreztem magam hasznosnak, azért mert nem dolgoztam úgy, mint előtte, magyarul laptop előtt éjjel-nappal, készenlétben, ha bármelyik ügyfelem el akarna érni. Aztán rájöttem, hogy dolgoztam én eleget már életemben, és szépen megbeszéltem magammal, hogy most annak van itt az ideje, hogy kicsit hátradőljek.
Munka másképp. Vagy nem hátradőlni, hanem valami olyat csinálni, amit mindig is akartál, de nem volt rá idő/lehetőség/energia, stb. Persze, amikor eljött ez a pillanat, akkor jól leblokkoltam. Itt van a lehetőség, tessék, csináljad. Jó, de mit?? Akkor jött a Hello 40 blog ötlete, nagy elánnal nekifogtam, aztán kissé elbizonytalanodtam. Ez még mindig tart.
Fizikai munka. Nem lehet kikerülni, ha van egy nagy házad és 2 hektár földed, mindig van mit tenni. Szerencsés, ha élvezed, amit csinálsz, én például perverz módon örömömet lelem abban, amikor megjön a fa és fel kell halmozni. Az olajfák visszametszett ágait pedig nem szeretem összeszedni. Holnap például spalettákat fogok festeni, ilyet még sose csináltam.
A fizikai munka amúgy jót tesz a léleknek, mindenkinek ajánlanám hetente egyszer.
Saját műalkotás! Mondjuk talicskázni (még) nem szeretek.
Kedvenc boltom az OBI. És testvérei. Nincs olyan nap, hogy ne romolna el valami vagy éppen cserélni kell, vagy most jön a tavasz és festeni kell a 3 kis házat/ablakokat/spalettákat/kerti bútorokat, vagy jön a tél és jönnek az egerek, vagy…szóval ami az elején elképzelhetetlennek tűnt, ma már simán társalgok a lombvágók és fűnyírók problémáiról, vagy az egérmérgek fajtáiról, de mosogatógépet is szereltünk meg már youtube videóról. Meg amúgy a vidéki lét arra is jó, hogy meglásd mennyire vagy életrevaló, amit ugyanis a városban megoldasz egy telefonhívással, mert valami elromlott, itt az esetek 90%-ban mi oldjuk meg. Szerelőt hívni itt ugyanis rendkívül költséges (ha kijön egyáltalán, a vízvezeték szerelőre 3 hete várunk és fel sem veszi a telefont), ezért mindent magunk próbálunk megjavítani, – jó mondjuk a villanyszerelést nem -, mert egyrészt költséghatékony, másrészt roppantmód tud sikerélményt okozni. Tegnap például a fűnyírót javítottuk meg, és nagy vidáman vágtuk a füvet utána.
Meglepetések. Ebből van a legtöbb. Valamelyik nap például elmentünk a Caseificio Busti család sajtboltjába, ahol nagyon nehéz visszafogni magadat, annyi minden van, és nem csak sajt, sőt éttermük is van, ami tök olyan, mintha Londonba lennék. Aztán megakadt a szemem ezen a tojáson, hogy mégis csak 6.50 EUR 6 darab, hogy képzelik. Persze akkor még semmit sem tudtam Paolo Parisi-ről, a híres tojáspápáról (Dining Guide-tól), aki kecsketejet ad a tyúkjainak és ettől annyira jó lesz a tojás, hogy 3 Michelin-csillagos éttermek vásárolnak tőle. A lényeg, hogy itt lakik tőlünk 10 percnyire.
Háziasszony mód. Nem tudtam kikerülni, bárhogy is akartam, én aki eddigi életemben nem vezetett konyhát, elkezdtem főzni tanítani magam. Egyelőre tudományos alapon dolgozom, mindenről mindent próbálok elolvasni, néha elsőre is összejön, de például a ropogós cukkinit hónapokba tellett kifejlesztenem. Amúgy néha már élvezem a főzést, sőt már szakácskönyveket is vásárolok: kedvenc angol bloggeremtől, Sasha Wilkins-től (Liberty London Girl)már megjött a Friends, Food, Family és egy spárgás rizottót pont tegnap el is készítettem belőle, és még jó is lett! A másik még úton, Dinner with Georgia O’Keeffe, nagyon várom, a művésznő nagy kedvencem, itt írtam róla.
Új hobbi. A kertészkedéssel mindig is kacérkodtam, persze kizárólag gondolatban. Első menetben arra gondoltam, hogy virágokat fogok nevelni újdonsült kertemben. Aztán az univerzum közbeszólt, ugyanis megismerkedtem Liaval.
Autentikus, de nem profi szakácsot keresünk ugyanis, és egy ismerős őt ajánlotta, így hát elmentünk tegnap hozzá. Lia egy 13. századi ház, egy picike lakásában lakik, mindenhol üvegcsék, palackok (később kiderül miért) és 5 perc beszélgetés után, annyira lenyűgözött minket, hogy a pasimból is kiszakadt, hogy “You are a fascinating woman!”
Lia élete ugyanis igencsak érdekes volt, középpontban a gyógynövényekkel, – és éppen aznap totál elment a hangom (soha nem történt még ilyen velem) így aztán nekem is adott egy tanácsot, hogyan kaphatom vissza a hangomat, vissza is jött, káposztás vízzel kellett öblögetnem – azért csak volt, mert egészségügyi okok miatt már csak visszafogottan dolgozik, 70 felett van amúgy.
Az egyik sztorija az volt, hogy amikor Isabelle Huppert (visszatérő kedvencem) Toszkánában forgattta a Taviani testvérek rendezésében a Vonzások és választások filmet, akkor Lia készítette Huppert napi salátáját, amit egyedileg rakott össze neki növényekből és virágokból. Huppert azt mondta, hogy minden falat más ízt rejt. Nos, aznap este mi is megkóstolhattuk, ugyanis egy kívülről teljesen jelentéktelen étteremben Pontedera-ban, az étlapon kérhető Lia salátája! Úgyhogy a találkozás után egyből odamentünk, és nem csalódtunk, sőt, ez bármelyik fine dining étteremben megállná a helyét. Előtte még kaptunk tőle az általa készített áfonyaecetből, mivel mondtuk, hogy sok salátát eszünk, az is isteni!
Ez már a saját gyógynövényes-virág salátám! Ugyanis ellenállhatatlan késztetést éreztem, hogy én erről meg akarok tudni mindent (metaforikusan), és elkezdtem órákat venni Liatól. Ez úgy megy, hogy eljön hozzánk és bejárjuk a birtokot, ami tele van gyógynövénnyel, elmondja mi mire jó, recepteket mesél, meg persze jókat beszélgetünk közben.
Ezt mind a kertben találtuk. Jelenlegi kedvenceim a vad édeskömény (alsó sor balról a második) és a Pimpinela (felső sor, bal szélen), mindkettő szuper salátában.
Egészséges élet. Olaszországba költözésem talán legfontosabb hozadéka az volt, hogy most annyira egészségesen élek, hogy magam sem hittem volna, hogy ilyen megtörténhet. A cigit teljesen letettem, néha iszunk vörösbort vagy prosecco-t, vagy elfelezünk egy kis sört munkaszünetben, tömény semmi. Leszoktam a kakaó ivásról (életem legnagyobb függősége a Nesquik), letettem a kolát (na jó, havonta egyet engedélyezek), és rászoktam egy csomó mindenre! Az egyik új kedvencem az édes burgonya, aztán a mangó meg a gránátalma.
Piacra járunk hetente többször, Livorno-ba (lásd kép) havi egyszer, főleg tengeri cuccok miatt, ha kagylót vagy rákot akarunk enni, vagy bransino-t, a kedvenc halamat.
Sport. Kiköltözésem előtt, konditerembe jártam, heti 3-szor 2 órára, és nagyon szerettem, nyilván a kedves edzőm miatt is. Megnéztem itt 2 konditermet, nem tetszettek, így maradt a futkározás a birtokon, meg a kerti munka..
Költséghatékony lifestyle. A városban ugye az van, hogy kilépsz az utcára és már el is kezdtél pénzt költeni. Akkor is vásárolsz, ha nem tervezted, mert jönnek az impulzusok folyamatosan. Na itt, nincs impulzus, így elmondtam, hogy az őszt és telet három pulóverben nyomtam le: otthoni, otthoni csinos ha vendég jön, és kimenő csinos. Amúgy a kedvenc viseletem a köntös, az esti puha és rózsaszín, a nappali barna és férfias.
Kimenő csinos – Asos, Lady Diana ihletésű
Otthoni csinos – H&M
Főleg online vásárolok, és inkább gyűjtök, mert itt van a The Mall ugyanis. Designer outlet város, Parndorf piskóta ehhez képest. Januárban 100.000 forintért következőket vásároltam: Tom Ford napszemüveg, Alexander McQueen nadrág és (halálfejes) kendő, Tod’s (leopárdmintás) cipő.
Ahogy öregszik az ember, értsd érettebb lesz, már nem akar szarokban járkálni, és nem is akarok hetente shoppingolni, hogy vegyek valamit ötezerért a Zara-ban, fárasztó. Itt írtam erről egy kis esszét a “Vásárlás felnőtt módra” címmel.
Az élet kettecskén. Amitől a legjobban féltem, az nem történt meg. Soha nem laktam még együtt senkivel, későn érő vagyok, és alapvetően szeretek is egyedül lenni, így ettől féltem a legjobban, hogy mi lesz ha valakivel éjjel-nappal együtt leszek. Ugyanis egyikünk sem fog eljárni semmilyen irodába. A nagy ház szerencsére segít, úgyhogy szépen kialakítottuk az életritmust, megvan, hogy mit csinálunk együtt, mikor dolgozunk laptop előtt, ésatöbbi. Talán emiatt is van az, hogy sokkal többet beszélgetünk, mint általában az emberek.
Néha eszembe jut, milyen volt a multis, irodás életem és bevallom én, azt is szerettem, lehetett fontoskodni, okoskodni, utazgatni, nem volt rossz az, de ma már egyáltalán nem akarnék úgy élni, ha lehet így is. Amúgy a természet közelsége számtalanszor rádöbbent arra, hogy mennyivel értékesebben lehet tölteni az időt kint, mint bent.
Piknik a tűz mellett, avagy itt például virslit sütöttünk, amikor el kellett égetni a lemetszett faágakat.
Mostanában két nagyszülőmet is elvesztettem, és a halál közelsége mindig felráz, hogy az élet rövid és 2 dologra kell koncentrálni összesen: jól érezzük magunkat és hasznosak legyünk valahogyan. Különben nézhetünk a végén!
Itt is vagyok: Facebook, Instagram