Eperfesztivál Toszkánában

Eperfesztivál Toszkánában

20170507_172917-01.jpeg

Amióta hazajöttünk Magyarországról, úgy néz ki, jött velünk ez a változékony, kiszámíthatatlan időjárás is, lehetetlen előre tervezni, ráadásul nálunk a ház körül munkák szempontjából sem utolsó, hogy akkor holnap tudunk-e festeni vagy metszeni. A vidéki hétköznapok, ugye.

Ez az egyik kedvenc utam, tőlünk nem messze, főleg most, hogy ilyen szép, friss zöld lett.

A szeszélyes idő ellenére hétvégén úgy döntöttük, hogy elmegyünk valahova, ugyanis elkezdődtek a kis fesztiválok a környező falvakban, plusz mondjuk három nap után igényem is van arra, hogy elhagyjam a házat. 

A szombat elúszott, egész nap esett, így vasárnap vágtunk neki Empoli-nak, ahol azt olvastam, hogy articsóka hét van. Mondjuk az már az én hibám volt, hogy nem túlságosan mélyedtem el a hirdetésben, és gyakorlatilag egy menzára emlékeztető hodályt találtunk egy csúnya épületben (palazzo volt említve), ahol 3-kor már nem igazából volt semmi. Pedig a menü nem lett volna rossz, vagy 10 fogás mind-mind articsókával. Bár a hely hangulata elég hervasztó volt.

20170507_175618-01.jpeg

Úton, fotó az autóból.

20170507_164312-02.jpeg

Kicsit elszontyolodva, fogtuk magunkat, és átmentünk Terricciola-ba, ahol eperfesztivál volt hirdetve a hétvégére, bízva abban, hogy az majd jobb lesz. Mert amúgy ezek a fesztiválok nagyon jók is tudnak lenni.

Az első ilyen fesztivál amin részt vettem, az pontosan azon napon volt, amikor Olaszországba költöztem, és megérkeztünk Pari-ba, az ideiglenes otthonunkba. És bár az egy nagyon kicsike falu, mégis szuper kis sagra volt, jó ételekkel, zenével, mindenki kiöltözve, jó volt a hangulat, na.

20170507_174134-01.jpeg

Utánanézve ennek az eper fesztiválnak, mindenhol azt láttam, hogy tömeg és tömeg, kicsit féltem is ettől. Na most, ilyen nem volt, lézengés volt, lehet az időjárás miatt és hát mit mondjak, ez is kicsit hervatag volt, de legalább volt hely. 

20170507_173805-01.jpeg

Bejártuk a kis falut, csináltam jó képeket, kóstoltunk ahol lehetett. A hentesnél vettünk valamit, ami talán máj volt, két, jó nagy szelet kenyér között kaptuk, azt elfeleztük, kipróbáltuk az epres focaccia-t, vettünk eperfagyit, meg hirtelen felindulásból vettem egy epres sütit, de annak nem volt eper íze. Minden nem jöhet össze, ugye.

20170507_164940-01.jpeg

Ez itt a fagyis kocsi. Nekem amúgy fixa ideám, hogy egy ilyesmi prosecco-val hatalmas siker lehetne! 

Amúgy ami érdekes volt, hogy epret összesen 2 helyen láttam, ahol lehetett vásárolni, ezért nincs epres kép.

Ez a két énekes, a falut járva, szórakoztatta a közönséget, mindenhol felbukkantak. Nem lehetett könnyű munka.

Aztán rátaláltunk a helyre, ami miatt érdemes volt odamenni, egy terasz, ahol a bort árulták, csodálatos kilátással. Itt elüldögéltünk egy jó félórát, semmit nem csinálva, csak jó Bolgheri bort iszogatva, tökéletes lezárása volt a hétnek. 
20170507_172917-01.jpeg

20170507_165933-01.jpeg

20170507_173347-01.jpeg

Itt is vagyok: Facebook, Instagram

Facebook Comments