Már hetekkel ezelőtt olvastam, hogy Pisa-ban kihagyhatatlan a Luminara, amikor is 70.000 (!) gyertyát helyeznek el az épületeken az Arno folyó két partján.
Elhatároztam, hogy ezt látnom kell, olasz ismerőseim mind azt mondták, hogy csodálatos lesz.
Korán érkeztünk, hat körül, hogy tudjunk parkolni, szerencsénk volt, a parkolóházban volt még hely, bár tudtam, hogy aranyárban fogunk majd fizetni.
Kicsit andalogtunk a sétálóutcán (Corso Italia – The High Street of Pisa), bementem majdnem minden boltba, ritkán látok boltot ugyanis mostanában, és például meglepődve fedeztem fel, hogy a Mango talán kezdi visszanyerni régi önmagát, új kedvencem a Motivi, sajnos még túl “nagy” vagyok a ruháihoz, és a Sephora. Ez utóbbiért képes vagyok bevonatozni Pisa-ba (na jó, csak 20 perc).
Amikor Pisa-ban járunk, mindig elmegyünk a Dolce Vite borbárba, amit egy kedves ismerősünk vezet. A hely egy csendes, kis téren bújik meg, mondjuk most nagyon durva tömeg volt az esemény miatt.
Csodás rozét kaptunk, még csodásabb aperitivo-val.
Az aperitivo Olaszország egyik remek intézménye: számos bárban, kávézóban, étteremben egy ital mellé ingyen kaphatunk ételeket, általában 6 után, legtöbb esetben miniszendvicseket, de lehet ez sós mógyoró, olivabogyó, csipsz, a hely milyenségétől függően. Néha büfészerűen tálalják, néha asztalhoz hozzák, és általában ki van írva, hogy hánytól.
És a miniszendvicsek művészetét is lehet igen magas színvonalon űzni! A legjobb aperitivo-t egy bolognai bárban fogyasztottam, vissza is akarok oda egyszer menni.
Imádom ezt a képet a falon, persze sose tudok róla egy normális fotót csinálni. Itt a wc-re várok, gondoltam, addig hasznosan elütöm az időt.
A csendes, kis tér.
Aztán andalgás közben megtaláltuk a street food szekciót, szintén egy kis téren, ahol ketten jól megvacsoráztunk 10 euróból: fritto misto-t ettünk, azaz rák, tintahal, sült krumpli, plusz egy sört elfeleztünk. Nagyon szeretem, amikor ilyen takarékosan tudunk jól költeni. Drágán vásárolni ugyanis nem művészet.
Már 9 óra is lehetett, az épületekre már kitettek a gyertyákat, amik persze nem igazi gyertyák, – de én meg annyira naiv vagyok, hogy nyilván azt hittem, hogy azok lesznek, – és elkezdett tömeg is képződni.
Ahogy látjuk, így néznek ki közelről azok a valamik, amikbe beleteszik a “gyertyákat”.
Tulajdonképpen nekem már ennyi is elég lett volna, ettünk-ittunk, nézgelődtünk, mondtam hogy várjuk még kicsit, hogy teljes legyen a sötétség, aztán szépen menjünk haza.
40 felett már a kényelemre szavazok, inni meg már nem tudok büntetlenül, így 2 pohár valami után meg kell állnom.
A pasim viszont magabiztosan állította, hogy lesznek még hajók a folyón, visszatükröződés, meg fények játéka, szóval csodálatos lesz. Csak helyet kell találni, hogy lássuk is.
A hely, amit jobb híján találtunk. Az ott szemben a Palazzo Blu, ahol szoktak kortárs kiállítások is lenni, tavaly volt egy egész jó Salvador Dali.
A hely, egy lábak közötti rés, és a lábak tulajdonosai legalább két órája ültek ott, hogy jó panorámával bíró helyük legyen.
Szóval 9-kor megálltunk a láb-résnél és ott álltunk 11-ig. Így leírva, magam sem hiszem el, hogy ezt megcsináltuk. Közben több inzultust átéltünk, egyszer az egyik lábtulajdonos például figyelmetlenségből kiöntötte az italát – természetesen piros volt -, amiből nekünk is jutott. Aztán a fényképezők is folyamatosan a résnél akarták a palazzo-t fotózni. Azt hiszem, egy ponton el is aludtam állva, de a pasim mondta, hogy most hallotta valakitől, hogy 11-kor biztosan el fog kezdődni. 3/4 11-kor már nem volt erőm feladni, mert ilyenkor lép életbe az törvény, hogy ahogy elindulsz, egyből elkezdődik. (párhuzam: egyből jön a busz) 11-kor még semmi, viszont egyre nagyobb tömeg, a klausztrofóbiám néha megnyilvánul. Negyed 12-kor elkezdődik a tűzijáték!
Az Arno folyón se hajó, se gyertyák! Elképedve nézünk egymásra a pasimmal. Kicsit kiabálnék vele, de már ehhez sincs erőm. És bár a rakétákat a folyón ringatózó hajókról lövik fel, a láb-résnél állás értelmét veszi, hiszen a tűzijátékot BÁRHONNAN láthattuk volna.
Igazából nem is vagyok mérges, egy ideig nézzük a tűzijátékot, de sajnos félóra után nekem kissé unalmas, ezért úgy döntünk, feladjuk a láb-rést és megpróbálunk átjutni a hídon, hogy eljussunk az autóhoz.
A tömeg átjárhatatlan, nagyon lassan haladunk, meg mindenki mérges ránk, hogy miért nem a tűzijátékot nézzük. Egy ponton valóban meg kell állni, és végignézni a tűzijáték utolsó részét, mert sehogyan sem lehet haladni.
A képen talán látszik, hogy mekkora volt a tömeg.
A hídnál várakozunk, hogy megnyissák újra, aztán egyszer csak azt hallom, hogy nem nyitják meg újra, egészen 2-ig. Akkor éjfél körül van. Sétáljunk át egy másik hídhoz. Ez elsőre nem hangzott annyira rosszul, persze egy ideig itt is hatalmas tömegen kellett átverekedni magunkat, meg folyamatosan figyelni arra, hogy ne lépjünk bele valamibe, ugye a rengeteg szemét miatt.
Ezt a képet már a hídon készítettem, félúton.
Itt már a másik oldalon gyalogolunk, sokkal kevesebb ember, úgy néz ki, a másik oldal népszerűbb volt.
Kb. 1 órára oda is értünk a kocsihoz, kifizettük a 16 euros (!) parkolást (2 euro/óra), földalatti garázs a belvárosban ugye, és elégedetten elindultunk haza, hogy akkor ezt is kipipáltuk, többet nem kell jönni.
Persze, ha előbb eszembe jut, nyomozhattam volna, melyik épület tetejéről vagy emeletéről lehetett volna nézni kényelmesen a hömpölygő várost, a fényekkel, a tűzijátékkal egy pohár prosecco-val a kezemben. Na, majd legközelebb!
Addig is, ha te pont akkor vagy Pisa-ban, kedves olvasó, nehogy kihagyd a Luminara-t!
Kapcsolódó “fényes” poszt:
Facebook Comments