Amikor felkeltem hétfő reggel, még nem tudtam, hogy másnap egy régi álmom valósul meg, és eljutok a világhírű La Colombe d’Or-ba! Azt tudtam, hogy Cannes-ba megyünk, villámlátogatásra, de nem is néztem utána semminek, úgysem lesz időnk jeligére. Aztán minden másképp alakult és egyszer csak ott álltam St Paul de Vence-ban, előttem meg a La Colombe d’Or!
A Colombe d’Or a francia Riviéra legendás műintézménye, egy rusztikus étterem hotellel, ahol a falakon a világ egyik legfigyelemreméltóbb kortárs művészeti kollekcióját lehet megcsodálni. Picasso, Matisse, Chagall, Klein, Calder..
Minden úgy kezdődött, hogy 1920-ban Paul Roux nyitott egy kis kocsmát terasszal melyet Chez Robinsonnak nevezett el egy kis dél-franciaországi faluban, St Paul de Vence-ban, Cannes-tól egyórányira.
A hely egyre népszerűbb lett, ezért Paul és felesége,”Titine” bővített, lett 3 szoba az emeleten és új nevet is gondoltak: így született meg a La Colombe d’Or vagyis az Arany Galamb.
A barátságos atmoszféra és Paul művészeti érdeklődése folytán egyre több művész bukkant fel itt és egyre több alkotás került a falakra, ugyanis számos alkalommal így fizettek az ebédért vagy szállásért a pénztelen művészek.
Azt felejtsük el, hogy csak úgy besétálunk és körülnézünk, bár ha szemfüles az ember, mint mi, összejöhet!
A kapuban biztonsági őr (barna kapu a képen, kívülről amúgy semmi fakszni, ahogy látszik), bent pedig egyből az ajtónál be kell számolni, hogy vendégek vagyunk-e vagy foglalásunk van az étterembe. Amennyiben egyik sem, udvariasan be sem engednek.
Nekünk semmi nem volt persze, de kellő magabiztossággal haladtunk át a kapun, sétáltunk át a kerten, – telt ház persze, éppen ebédidő volt -, a bár felé (a pasim járt már itt többször, így ő tudta a járást), és ültünk le határozottan az egyik szabad asztalhoz. Amíg a pasim rendelt, addig én körül néztem. Persze azt is nagy magabiztossággal, mintha minimum szállóvendég lettem volna.
Ja, és még a kutya is ott volt velünk! Láthatóan ő is élvezte, errefelé még nem járt, de neki is nagyon bejött Dél-Franciaország, bár Cannes-ban a Carlton Hotel teraszára nem engedték be, ezen kicsit felhúzta magát, azt mondták neki, hogy túl nagy, jól meg is írta Twitter-en, hogy mit gondol erről!
A hely nyilvánvalóan maga a történelem, rengeteg sztori, régi képek, ahogy a művészek, színészek, költők, írók múlatták itt az időt éveken keresztül. A képeket elnézve, nagy kedvem lenne visszamenni az időben és mondjuk az ötvenes-hatvanas években idejönni! A Cannes-i Filmfesztivál 1946 óta működik, gyanítom, hogy akkor igencsak megugrott a látogatottsága!
Picasso kedvenc helye volt, neki amúgy villája is volt a közelben, Mougains-ben, ott is halt meg, ha szerencsénk van, egy eredeti Picasso alatt is elkölthetjük a vacsoránkat.
Picasso a bárpultnál, ahol mi is rendeltünk.
Aztán Henri Matisse is törzsvendég volt, nem messze lakott, Vence-ban, ott van a Rosaire kápolna, amelyet a legapróbb részletekig ő tervezett és épített. Ezt sajnos most nem tudtam megnézni idő hiányában. Vissza kell jönnöm!
Itt Jean-Paul Belmondo relaxál a medence mellett.
A képen Simone Signoret és Yves Montand, 1949-ben itt ismerkedtek meg és egyből egymásba szerettek, annyira, hogy vissza sem tértek partnereikhez, hanem a helyszínen össze is házasodtak, Paul, a tulajdonos volt a tanu. 28 évig voltak együtt.
Yves Montand egy Georges Braque mozaik előtt ugrik a medencébe, ami egyébként pont egy arany galambot ábrázol.
Íme egy kis videó, amit inkognitóban készítettem!
Tehát amikor körbenéztem, akkor megtaláltam a medencét is, de közelebb már nem lehetett menni, ugyanis le volt kordonozva, a vendégekre való tekintettel, akik amúgy ott napoztak.
Na most, a képemen szemben van a fent említett mozaik, jobbra pedig egy Alexander Calder légmobil.
Itt megremegett egy kicsit a kezem, ugyanis nagy Calder rajongó vagyok! Tavaly Londonban a Tate Modern-ben volt egy szép, nagy Calder kiállítás, ahol nem lehetett fényképezni a legnagyobb bánatomra, plusz, nem mozgott semmi! Azért egyet fényképeztem titokban..
Calder nem csak a medence mellett, a falon is megtalálható.
Ez itt egy Joan Miró, nem messze a fent említett Picasso-tól.
A Colombe d’Or nem reklámozza magát, foglalni telefonon és e-mailben lehet. Ahogy ők mondják, ide elbújni jön az ember.
A képek nyilvánvalóan biztosítva vannak, és annyit megtudtam egy videóból, hogy mozgásérzékelővel vannak ellátva, szóval hozzájuk nyúlni nem célszerű.
Egy Yves Klein a sarokban megbújva, róla is írtam már, napszemüvegbe ágyazva:
Yves Klein kékje szemüvegben él tovább
A szemüveg, amitől mindenki egy csapásra menő lesz!
Az étlapot a bejárat mellett kint találtam meg a falon.
A hotel 30 szobával rendelkezik, bevallom felosontam az emeletre, hátha belátok egy szobába, de a szobaasszony kedvesen lezavart, azért sikerült lekapnom még egy Caldert a lépcsőfordulóban!
A szobaárak 280 és 450 euró / éjszaka körül mozognak.
A Colombe d’Or jelenleg is családi vállalkozás, Paul unokája, François és felesége, Danièle vezetik, ez utóbbi 40 éve érkezett a faluba nyaralni és festeni, amikor is megismerkedett leendő férjével.
Természetesen könyv is kapható a műintézményről (amit már megrendeltem), és pont az a kiadója, melynek londoni üzletéről tavaly már áradoztam, az Assouline. Ami még érdekes, hogy a kiadó ezzel a könyvvel kezdte meg munkásságát, ugyanis a tulajdonos házaspár is idejárt.
(Itt írtam róluk: Tea a világ legszofisztikáltabb könyvei között )
Fejben már nagyon készülök, hogy visszamenjek és megnézzem a kihagyott dolgokat, mint például a Fondation Maeght gyűjteményt, amely már zárva volt, mire odaértünk, és csak a kertet tudtam megcsodálni, vagy Matisse kápolnáját, vagy Chagall sírját a temetőben.
St Paul de Vence amúgy egy bájos kis, középkori falu, rengeteg galériával és étteremmel, már csak emiatt is érdemes ide ellátogatni.
