Öregedés – csak bátraknak!

Öregedés – csak bátraknak!

Megkérdeztem egy csomó 40 feletti nőt, hogy mi lepte meg őket a legjobban az öregedés során.
vanessa_redgrave_photographed_by_bruce_weber_for_vogue_italia.jpg

Nekem a legmegdöbbentőbb a halállal való szembenézés volt. Az utóbbi öt év alatt meghalt mindkét szülőm és a férjem szülei is. Addig valahogy annyira távolinak tűnt a dolog, most hirtelen nagyon közeli lett. – Judit

Először elviselhetetlen volt, hogy már nincs a napi bók, hogy nem engem akar minden pasi és utasítom őket vissza röhögve. De viszonylag hamar túlléptem ezen. – Erika

A lábamat már egyáltalán nem kell borotválnom, az arcomat viszont igen! – Ági

A kilók úgy jönnek, hogy nincs zabálás sem. Amikor a legtöbbet dolgozom, például itthoni betonozás, no akkor a szervezetem visszatartja a vizet és 2 nap alatt felugrik 1-2 kiló, de nem háj. Annyira lelassult a nyirokkeringésem, hogy borzasztó, de teszek ellene, hogy kordában tartsam, a többit meg elfogadom és ez vagyok az új ÉN. – Erika

Őszülő fanszőr! – Rita

Elkezdtem azon gondolkodni, hogy mi mindent tehetnék azért, hogy valamiképp fittebb és kevésbé kiszolgáltatottabb idős koromra. Azt hiszem legjobban a kiszolgáltatottságtól félek. – Rita

Máig szokatlan, hogy elért engem is. Legbelül úgy érzem, valami tévedés történt! A rólam készült fényképek lepnek meg igazán. Először egy fürdőruhás fotóra pillantva azt hittem, anyukám van a képen, pedig én voltam az. Idén újra, ugyanez történt. És ami egyben vigasz is: tehát anyukámról is több évtizeddel ezelőtti kép él a fejemben. Nem nézem  mennyire ráncos, a barátaimat, rokonaimat is így látom. Mindig csak fotókon tűnik fel, hogy jé, XY is mennyire megöregedett! – Katalin

Szerintem nem igaz, hogy 50 az új 30. Én egyáltalán nem élvezem, hogy egyre többet költök magamra, és egyre szarabbul nézek ki. – Zsuzsa

Engem a menopauza visel meg a legjobban, hogy nem tudom kontrollálni mi történik velem. Próbálok arra koncentrálni, hogy ez egy lehetőség arra, hogy új dolgokba kezdjek, és újra megtaláljam a kapcsolatot a testemmel. – Éva

Nekem az a furcsa, hogy egyre nagyobb a korkülönbség az azonos korú emberek között. Nem tudom, mi a titok, talán a vidám természet, a pozitív hozzáállás, a nyitottság a világra stb. ezek elég sokat fiatalítanak egy emberen. Ahogy megy előre az idő, szerintem egyre inkább igazzá válik, hogy a kor csak egy szám, és mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát. Ez jó nagy közhely persze, de egyre inkább igaznak érzem.- Bernadett

45 év után egyszerűen kitágult a szépség fogalma azzal, hogy szép az, ami fiatal. Miért nem tűnt fel, amikor benne voltam? – Diána

Elkezdtem élni. Nagyon sokat utazom, egyszerűen kinyílt a világ és ezt megtehetem, mert felmondtam a munkahelyemen és saját vállalkozásba mertem kezdeni. Nem mondom hogy milliárdosra keresem magam de saját magam ura vagyok És úgy osztom be az időmet ahogy akarom. Ez egy hatalmas komfortérzet és nagyon nagy örömmel tölt el. – Patrícia

Én nem érzem, hogy öregednék, sőt ha lehet akkor most állítanám meg az időt. Jó, tudom nem lehet, de megpróbálom a mostani állapotomat konzerválni egy pár évre. – Veronika

A legfurcsább élmény az, hogy a testemen látni az öregedést, de az agy és/vagy szellem még nem követi, tehát úgy értem nincs szinkronban. Szó szerint furcsa élmény. – Ildikó

Mintha nem én lennék! Sokszor jövök rá, hogy a fejemben fiatalabb külsővel gondolok magamra önkéntelenül. – Diána

Sportolni kell! Bár sokszor úgy mászok ki reggel az ágyból,mintha 70 lennék, és már kell egy kis idő, hogy elkezdjem a napot. – Mónika

50 éves koromig semmi extra nem történt, ami az öregedést illeti, aztán viszont eltűnnek a tónusok, dolgozik a gravitáció, akkor is hízom, ha csak nézem a kaját, a hajam fakóbb, bármit is kenek rá, viszont ezek külsőségek. Rájöttem, hogy nem szabad senkihez hasonlítani magunkat, még a fiatalkori énünkhöz sem. – Andrea

Lehet örülni annak, hogy nem haltunk meg fiatalon, és olyan helyre születtünk, ahol előreláthatólag mondjuk el lehet éldegélni 80 évig. De ki akar öreg és beteg lenni? Szóval, nincs más választás, elfogadni az öregedést és azt, hogy vannak ott is jó pillanatok. – Betti

A mostanában készült fényképeken elcsodálkozom én is, ki ez az öreglány, mit keres a férjem mellett? De azt gondolom, 10 év múlva erről is azt fogom gondolni, hmmm, egész jól néztem ki. Így kihasználok minden olyan időt,ami örömöt és boldogságot okoz. – Andrea

Lett perspektíva az élethez. Most látom, mennyit változtam, mert már megvan az az egy lépés távolság, ahonnan _látszanak_ a dolgok. Szédítő belegondolni, hogy még csaknem ennyi változás áll előttem. – Anna

Először 39 évesen pánikoltam be, majdnem másfél évig depressziós voltam, hogy kész, ennyi volt, megyek a lecsóba, vége. Szépen hozzá is öregedtem a gondolathoz, hogy megöregedtem, nekem is jöttek a kilók, egyik a másik után, az arcom is püffedt lett, a hajam nénis és lassan a ruháim is.. megjelent a ruhatáramban a bordó és a barna.. pfúúúúj! Aztán beteg lettem, rám nyomták a “gyógyíthatatlan” skarlátbetűt, én meg 47 évesen úgy besz*rtam, hogy láblevágás lehet a vége, hogy összekaptam magam, kivágtam minden gyógyszert, teljes életmódváltás, cigi 30 év után kidobva a kukába, cukor- és fehér lisztmentes kaja, napi hatszori étkezés és egyszerűen döbbenet a változás. Három napja új edzővel dolgozom, az első nap panaszolta, hogy gyenge vagyok, aztán elmeséltem neki a háttérsztorit, hogy honnan indultam, hogy szó szerint a halál torkából jöttem vissza, hogy már lefogytam húsz kiló zsírt és a testem izomtömeg százaléka nagyon közel van a “nagyon magas” határértékhez és hogy 49 éves leszek. A srác elájult, ahogy kb. mindenki. Fiatalabbnak szoktak nézni, mint amikor először bepánikoltam a korom miatt. Szóval fejben dől el, utána tenni kell és változtatható! Csak fel kell állni a fotelből és szeretni magunkat annyira, hogy önmagunkért tegyünk. És hamarosan személyi edző leszek! Igen, ennyi idősen iratkoztam be a suliba! – Hajni

Szerencsém van, mert 45 éves korom óta nem eszem glutént, és emiatt tök normális alakom van, semmi úszógumi! – Etelka

Nekem még az ad valami felemelőt, vagy magasztos érzést, sajnos nem jut eszembe kevésbé nyálas kifejezés, hogy a B oldalon vagyok. Vagyis már tapasztaltam annyit, hogy azok tükrében ne kételkedjek folyton magamban. – Zsuzsa

Mentálisan megszűnt a bizonyítási vágy és a megfelelési kényszer akár a külvilág, akár magam felé. Furcsán fog hangzani, de vágyaim, álmaim sincsenek. Jól akarom érezni magam, minden nap, ez a legfőbb vágyam. Ez nem azt jelenti, hogy tétlen vagyok és nincsenek céljaim. De ezek nem magammal kapcsolatosak, hanem mások segítésére irányulnak. – Mónika

Alapjaimban nincs problémám magammal, de az arcizmaim elkezdték feszességüket veszteni és erősebbek a száj melletti barázdák. A bőröm vízhiányosabb, mikro ráncocskák vannak mindenhol a testemen, alkaron, lábszáron. Régen simán elvoltam egy könnyű testápolóval, most kókuszvaj kell. Viszont vékonyabb vagyok, mint valaha, mert inzulinrezisztenciám lett, és tartom a diétát. – Zsuzsa

A testi tünetek mellett engem az idei szülinapomon az ütött meg, hogy mennyi olyan dolog van, ami már soha nem történik újra, és mennyi olyan, ami már egyszerűen soha nem történik meg. A kor sajnos nem “csak egy szám”.- Hajnalka

52 leszek hamarosan és most sokkal boldogabb vagyok mint bármikor. Lenyugodtam, tudom élvezni az életemet, örülök a napfelkeltének, a szélnek, esőnek. Meglátom azokat a dolgokat, amiket ezelőtt nem értem rá megnézni. Nyilván, amikor belenézek a tükörbe nekem is ráncos az arcom meg hörcsög pofim is van néha, de egy boldog ember néz vissza rám. Az egyetlen, ami nem tetszik az öregedésben, hogy valószínűleg már kevesebb van hátra, mint amit leéltem eddig, de ez ellen nincs mit tenni, egy biztos, én nem fogom kesergéssel meg nyavalygással eltölteni a hátralévő időmet pár ránc meg plusz kiló miatt. – Anna

A válaszolók a Neverordinary+ zárt csoport tagjai, ahol 40 feletti nők beszélgetnek fontos és kevésbé fontos témákról, ha érdekel, gyere!

Kép: Vanessa Redgrave 74 évesen súlyt emel, Bruce Weber fotója.

Itt is vagyok: Instagram

Ha kommentelni szeretnél, a Neverordinary Facebook oldalán (arccal) megteheted.

 

Facebook Comments