Nagy nap ez a mai!
Három évvel ezelőtt a mai napon fogtam magam és kiköltöztem Toszkánába.
Egy férfihez, akiről vajmi keveset tudtam, de mindketten éreztük, hogy ebből lehet valami.
Valljuk be, mindenkinél eljön egy pont, amikor elkezd azon gondolkozni esténként az ágyban lefekvés előtt, hogy hová vezet mindez, valóban azt csinálom, amit akarok, mi lenne, ha holnap felmondanék és elmennék jógaoktatónak/virágkötőnek/webdesignernek?
Aztán átgondolod a napodat és megint kipipálod, hogy ma sem történt semmi érdekes és tudod, hogy holnap sem fog.
Mert csak akkor fog, és ezt te is tudod, ha TE változtatsz az életeden. Várhatod persze, hogy valaki bekopog az ajtódon, és azt mondja, hogy jöttem és elviszlek egy másik valóságba, de ha meg is történik, akkor már nagyon öreg leszel és és bánni fogod, hogy ilyen sokat vártál. (Persze sose késő!)
Az életben ritkán van olyan, amikor minden összeáll. Amikor valamilyen varázslatos módon, bármilyen kifogást találsz ki, az egyből eltűnik. A lakásomat pont eladtam (viszlát svájci frank hitel!), szabadúszóként dolgoztam és amúgy meg azt éreztem, hogy most BÁRMI megtörténhet. Gyakorlatilag ez lett a mantrám, és aztán nem volt más választásom, mint beleugrani az ismeretlenbe.
Éltem a lehetőséggel, augusztus 5-én este 10 órakor beültem az autójába 2 bőrönddel, – azért emlékszem ilyen pontosan, mert az öcsém esküvője volt aznap -, és nekivágtam a nagy kalandnak!
42 éves voltam.
Sokkal nehezebb volt, mint amire számítottam.
Jól hangzik a festői Toszkánába költözni, nagy házban és nagy birtokon élni, vidéken a természethez közel lakni, de ez teljesen más hozzáállást igényel, mint városban lakni. (És nem egyenlő azzal, hogy hétvégén kimész a telekre.) Mindig elromlik valami (nagy ház=sok probléma), mindig sokba kerül, a természet sokszor közbeszól, semmire nem lehet igazán felkészülni.
Aztán az is ott volt, hogy én sose vágytam Olaszországba, előtte egyszer voltam üzleti úton. Hozzám ugyanis nem áll közel a “déli mentalitás”, ezzel a mai napig problémáim vannak, bár néha azt gondolom, hogy azért “kellett” itt kikötnöm, hogy lazuljak. Az olaszoktól egyet biztosan el lehet tanulni: az élet szeretetét, nem azért élnek, hogy dolgozzanak, az biztos, és nincs annál fontosabb számukra, minthogy jól érezzék magukat, még a legnagyobb szegénység közepette is.
Életem nagyobb részében egyedülállóként éltem. Megszoktam. Így aztán, amikor 42 évesen életemben először valakivel összeköltöztem, nem volt könnyű megszoknom, hogy akkor mostantól mindent ketten csinálunk és mindig ott van. Számomra, és a férjem számára is meglepő, hogy még 3 év után sem unatkozunk egymás társaságában. Sőt. Nekem mondjuk nincs tapasztalatom, sosem voltam együtt ilyen hosszú ideig senkivel, mindenesetre megnyugtató, hogy jól kiválasztottuk egymást. Amúgy sokat vitatkozunk, egyikünk sem könnyű eset, és ezért soha nem unalmasak a napjaink.
Fel kellett találnom magam újra. Amikor irodai alkalmazottként a multiknál húztam az igát, nyilván kellemes volt arról ábrándozni, milyen lenne nem bejárni minden nap, és azt csinálni, amit akarok. Bár, én munkamániás voltam, és szerettem a munkahelyeimet is, de..ki nem ábrándozik ilyenről?
Hát, megkaptam, ott volt az üres lap, azt csinálhattam, amit akartam. Csak nem tudtam, hogy mit csináljak. Szerencsére a férjem ebben is támogató volt, sőt, ő adta az ötletet, hogy 40 feletti nőknek írjak.
Szóval, nélküle nem lennék tévésztár. 😀
Kiváltságos vagyok, de nem úgy, ahogy azt sokan hiszik. A férjem se nem gazdag, se nem olasz, ahogy sokan gondolják, de nála jobbat nem kívánhatnék. Nem vagyok beteg, van enni (inni), szép helyen lakom, van munkám, hálás vagyok, hogy ilyen az életem. Persze jó lenne több pénz, meg több minden, mert ugye sose elég semmi, meg sose jó ami van éppen, ezért néha érdemes megállni, kicsit elmerengeni és rájönni, hogy lehetne sokkal rosszabb. Mi is ugyanúgy küzdünk minden nap, mint mindenki, és örülünk, ha leküzdöttünk valami akadályt közösen.
Egy országváltás sok mindenre megtanít.
Nekem ez a második volt, első alkalommal 9 éve Londonba költöztem, oda munka miatt. Ott is sokat tanultam magamról, legfőképpen azt, hogy soha nem hittem volna, hogy ennyire kalandvágyó vagyok. Aztán mégis.
Most szintén sok újat tanulok magamról, és ami a legfontosabb, tényleg lazulok.
Ami miatt 3 éve még sírógörcsöt kaptam, azon ma már csak elmosolyodom..
La vita è bella.
********************
Itt is vagyok: Instagram