Évekig csinos akartam lenni. Értsd: vékony.
Ez azért vicces, mert egyszerűen nem vagyok az az alkat, de nem adtam fel, törekedtem rá.
Aztán mégiscsak átalakul a test.
A terhesség, szülés is változtatott, például mivel keresztben feküdt a gyerekem, a csípőm szélesebb lett és lábam is megnőtt, aztán meg ahogyan nőttek a számok a szülinapi tortámon, úgy lassult le az anyagcserém, és lett rajtam mindenhol egy kis zsír.
És ez a zsír akkor is ragaszkodott hozzám, amikor vékony voltam.
Akkor a fat skinny kategóriájába tartoztam.
Pedig a sport jelen volt az életemben, de nem voltam tudatos.

Aztán három évvel ezelőtt rájöttem, hogy erős akarok lenni. Fizikailag.
Meg hogy ne legyen a csontjaimmal gond.
Akkor izmos leszek, döntöttem el.
Most ez a projektem megy.
A zsír még ragaszkodik hozzám, mert az étkezésem még nem eléggé tudatos.
A kamasz fiam elment a Szigetre, egy hétre, szóval nem sokat aludtam, ellenben éhes voltam, nem tett jót.
Izmot építek, erősödök, mindezt 40 felett, heti négy edzéssel.
Nagyon élvezem, hogy napról napra változom.
Még azt is el szoktam képzelni, hogy ez most mennyire jó a testemnek és nekem.
És nem zavar, hogy lassú vagyok.
Persze, mihez képest.
Mert aki már gyerekként ügyesen járt kézen, az, ha huszonévig sem csinálja, akkor is tudja.
Én nem tudtam, most tanulom.
Idei nagy tervem még a hand stand walking.
Az a legdurvább, hogy az erőm meg is lenne hozzá, csak ennyi idősen, ennyi tapasztalattal a hátam mögött, már tele vagyok/ vagyunk félelemmel.
Ezért azt csinálom, hogy minden nap háromszor negyvenöt másodpercig kézen állok, hogy megszokjam, nem is félelmetes, hogy a fejem ennyire közel van a földhöz.

Összefoglalva: az erőre gyúrok, így negyven felett.