Elkészült az első sorozat a menopauzáról!

Elkészült az első sorozat a menopauzáról!

teljes_kepernyo_rogzitese_2020_05_02_155751.jpgKaranténban készült úttörő YouTube sorozat indult pár napja, de nem ezektől úttörő, hanem a témájától. 

A Dun Breedin címmel indult sorozatot, – mely annyit jelent, hogy leszámoltam a szüléssel, csak kissé vulgárisabban -, a szereplők otthon vették fel a családtagok segítségével és témája pedig nem más, mint a menopauza. 

Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy a sorozat néhány barátnő életét követi, ahogy az élet és a menopauza sűrűjében navigálnak. 

“Nagyon sok ember irtózik a menopauza szótól is, a humor által viszont sokkal könnyebb beszélni róla, és humorra most nagyon is szükségünk van a jelenlegi helyzetben. Úttörő az a tény, hogy profi színésznőként a családunk segítségével készítettünk sorozatot a menopauzáról. – mondta Denis Welch, (61), a sorozat egyik színésznője, akit olyan sorozatokból ismerhetünk, mint a Coronation Street vagy a Loose Women.

A sorozatot Julie Graham színésznő (54) írta, természetesen ő is szerepel benne.

A kezdeményezés szerintem szuper, ideje nyíltan beszélni a témáról, hiszen semmi szégyellnivaló nincs itt, ez egy természetes folyamat, amin minden nő keresztülmegy, ki így, ki úgy. De sajnos, sokunkat megvisel ez, és erről is kell beszélni, mert úgy sokkal könnyebb mindenkinek, főleg azoknak, akik körülöttünk vannak.

A legjobb rész, szerintem, amikor Julie Graham kiakad, mert beszól neki a lánya, egy ilyet én is bármikor produkálok, ha éppen elkap egy perimenopauzális hangulatváltozás!

Összesen 12 epizód, 10 percesek és minden kedden és csütörtökön!

Korábbi menopauzával kapcsolatos bejegyzések:

***********************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: [email protected]
img_20190923_213159_890_1.jpg

Facebook Comments