Hogyan támogassuk kedvenc bloggerünket?

Hogyan támogassuk kedvenc bloggerünket?

20200605_130206.jpg

Amikor 10 éve elkezdtem blogot írni, azért vágtam bele, mert úgy gondoltam, hogy képes vagyok jó tartalmat gyártani, amire mások is kíváncsiak lehetnek, másrészt arra is kíváncsi voltam, hogy mi sülhet ki belőle.

Nem voltak üzleti elképzeléseim, és nem volt célom, hogy ebből éljek meg. Persze mindig felnéztem azokra, akiknek ez sikerült, méghozzá úgy, hogy hitelesek maradtak közben és nem égtek ki a tartalomgyártásban. Mondjuk, nem is sok ilyen van. 

Ennek a posztnak a gondolatát az adta, hogy csodálkozva láttam, hogy két olyan blogger is, akikre példaképként tekintek (LibertyLondonGirl – őt akkor kezdtem el követni, amikor annak idején Londonba költöztem és That’s Not My Age – őt pedig akkor, amikor a 40 feletti nők lett a célcsoportom) és nagyon régi motorosok a szakmában, megírták a blogjukon, hogy bizony elérkezett az idő, hogy pénzt kérjenek az olvasóiktól bizonyos tartalmakért, különben nem tudják fenntartani a blogjukat. Azt is hozzáteszem, hogy mindketten adtak már ki könyvet. 

Tudom, hogy ez egy nehéz út, hiszen megszoktuk, hogy ami az Interneten van, az ingyenes. 
Vagy, hogy “de hát csak kiteszi a facebookra”, mi ebben a munka? De erről majd lentebb. 

Nos, mit tudunk tenni, hogyan támogassuk kedvenc bloggerünket? 

Nem is gondolnánk, hogy pénz nélkül is mennyi módon tudunk segíteni annak, akinek kedveljük a tartalmait. 

A következő tippeket úgy írtam össze, hogy nagyjából tudom, hogy egy cég milyen számokat kér egy bloggertől ahhoz, hogy lássa, kell-e neki, hogy ilyen egyszerűen fogalmazzak. Vagy hogy nekem mi segítene, annak érdekében, hogy például amikor írok egy cégnek, amivel szívesen dolgoznék együtt, vagy engem megkeres egy cég, akkor megfelelő számaim legyenek.*

Olvassuk el a posztot
Tudom, ez evidensnek tűnhet, de ez az alap.
Ugyanis ha mondjuk megkeres egy cég, hogy szeretne velünk együttműködni, akkor ez az első amit megkérdez, hogy hányan olvassák a blogot. Az alaposabbak kérnek Google Analytics hozzáférést is, de az ilyen ritka, mint a fehér holló, amikor pár nagyobb bloggertől megkérdeztem, hogy tőlük szoktak-e ilyet kérni, a válasz kb. az volt, hogy soha. Magyarországról beszélek. 

Kövessük a közösségi médiában
Igen, a második, amit megkérdeznek, hogy hány követőnk van itt meg ott. 
Persze ez azért trükkös, mert sokan még mindig vásárolnak követőket, aminek nyilván semmi értelme, hiszen ők csak ott vannak és semmit nem csinálnak, de sok cég még mindig itt ragad le, ahelyett, hogy az elköteleződést/engagement-et nézné az elérés/reach helyett. 
Én mondjuk nem szoktam felhívást tenni, hogy kövess meg lájkolj, én ezt idegennek érzem, kivéve a youtube csatornámat, ott annyira szeretnék 1000 feliratkozót. :)) 

Kommenteljünk, lájkoljunk, osszunk meg
Az előbb említett elköteleződés/engagement jelentése: az összes 
Reakciók (Reactions) + Hozzászólások (Comments) + Megosztások (Shares) + Kattintások (Post Clicks)
Ez a mutató azért fontos a cégeknek, mert ebből látszik, hogy mennyire aktív egy közösség.
Persze, hirdetéssel lehet az FB-én követőt, illetve lájkot vásárolni, de ez még mindig jobb, mint követőt vásárolni, mert aki a hirdetésre kattint, az él! 
Példa: Nálam az elmúlt 28 napban 44.500 volt az elérés és 38.200 az elköteleződés, ami azt jelenti, hogy nagy az aktivitás, amit én nagyon szeretek, mert nem szeretem az egyoldalú párbeszédet és szeretek inspirálódni a hozzászólásokból, megismerni az olvasókat. 

Vegyünk részt a nyereményjátékában
Általában amikor egy blogger nyereményjátékot hirdet, akkor a háttérben ott figyel egy márka és az ő termékei, így a bloggernek fontos, hogy látszódjon, hogy jó elérést tud biztosítani.

Iratkozzunk fel a hírlevelére
Én nagy hírleveles vagyok, rengeteg hírlevelet járatok, szeretek ezekből is inspirálódni. 
Az egyik jövőbeli tervem, hogy heti hírlvelet tudjak kiküldeni, nagyon szeretem összerakni is. 

Youtube videó
Na, ez egy külön tudomány, de a lényeg, hogy ha a bloggernek van csatornája, nézd meg a videót, iratkozz fel, lájkold, kommentelj, mert a YT így fogja előnyösebb pozícióba tenni a videót például a keresőben és így tudják mondjuk még többen megnézni. A számok megint, ugye. 

Pozitív visszajelzés
Van, akinél lehet visszajelzést hagyni a Facebook oldalon, érdemes írni valami szépet neki, sokat fog jelenteni.

Word of Mouth
Magyarul szájreklám vagyis ha egy rokon/barát/ismerős ajánl valamit, jobban hiszünk neki, mint egy reklámnak. Magyarul reklámozzuk a bloggert, ha elégedettek vagyunk vele. 

Tudom, hogy sokan nem is gondolkoznak el azon, hogy egy blogger vagy tartalomgyártó mennyi időt tölt el azzal, minden héten vagy nap, hozza a posztot, dolgozik vele, utánajár, képeket készít, eseményekre jár, stb és stb.

Emlékszem, amikor kiköltöztem ide Toszkánába, és fogalmam sem volt mi lesz a bloggal, Londonról már nem írhattam, mondta a férjem, hogy inkább keressek valami munkát, mert ennek így nincs értelme. Én meg mondtam neki, hogy nekem ez a hobbim és szeretem csinálni, és ha lesz pénz belőle, akkor lesz, ha nem, akkor nem. Szerencsés vagyok, hogy ezt megengedhettem magamnak. Úgy voltam vele, hogy kivárok, nem akarok és nem akartam bárkivel dolgozni, mert szerintem csak úgy van értelme, hogy ha nem sérül az, aki én vagyok. 
Ezért sokan elvéreznek az út során, ahogy szokták mondani, ki mennyiért hajol le a végén. 

Hogyan lehet pénzt csinálni a Facebookon
A Facebook elindított számos olyan programot (Creators Studio – Monetisation fül), amivel lehet(ne) pénzt keresni, ha van egy oldalunk és jó számokkal rendelkezik. Szerintem Magyarországon még nem elérhetőek, ha jól láttam, de mivel én külföldön vagyok, például jogosult lettem Brand Collabs-ra azaz márka kooperációkra. Van egy felület, ahova szépen be kellett írnom mindent, még dokumentumot is tölthetek fel és várhatom, hogy a márkák megtaláljanak.
Aztán van még az In-stream ads, vagyis a videón belüli reklámok, de erre még nem vagyok jogosult, mert ehhez 10.000 követő kell és 2 hónap alatt 30.000 1 perces videónézés. Szóval nem adja csak úgy ezt a Facebook.
És ott van még a Fan Subscription, ami egyelőre meghívásos alapon működik, és ha jól gondolom, akkor azt jelenti, hogy az előfizető olvasó bizonyos tartalmakat kaphat a pénzéért, amit a mezei követő nem lát. 
Szerintem amúgy ezek nem rossz dolgok, tekintve hogy nem tanácsos túl sok felületen mozogni, mert szétaproródik a blogger. 

Patreon – közösségi finanszírozás
A Patreon rendszer lényege, hogy akit támogatni szeretnél és fent van ezen az oldalon, az általa előre beállított támogatási összegek közül kiválasztod melyiket szeretnéd, és havonta automatikusan utalod neki azt az összeget, így támogatod a munkásságát. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy az én fejemben nem fordult meg a Patreon bevetése, de egyelőre még nem sikerült magamat meggyőzni, hogy valóban ez az én utam. Persze, nagyszerű érzés lehet eljutni odáig, hogy az olvasó értékeli annyira amit csinálsz, hogy még fizet is érte.

Mondok egy példát! 
Az egyik fent említett blogger, Alyson Walsh, aki egyébként hozzáteszem profi újságíró is Angliában (bizonyítottan) a következő Patreon tagságokat alakította ki a That’s Not My Age blogjára: 
1. Havi 1 font (kb. 380 Ft) – itt nincs semmi exkluzív tartalom, ezzel támogatod őt, hogy minél jobb tartalmakat írjon a blogjára.
2. Havi 2.50 font (kb. 966 Ft) – havi 2 exkluzív tartalom + havi egy Kérdezz-felelek vele.
3. Havi 4 font (kb. 1500 Ft) – Minden ami a kettes, plusz eseményekre meghívás és egyéb insider infók.

Nos, én nagy valószínűséggel befizetek majd a kettes opcióra, mert rajta tényleg látom, hogy egyedi, profi és saját tartalom, sok interjúval. 

Összegzés
A fent említett dolgok neked nem kerülnek semmibe, a bloggernek viszont sokat jelent minden visszacsatolás. 

A másik út nyilvánvalóan az, ha talál a blogger megfelelő partnereket jobb esetben hosszú távra,  – mint ahogy például én dolgozom a Vichyvel – , és így sokkal kiszámíthatóbban lehet dolgozni és pénzt keresni. Talán már leírtam párszor, nem igazán hiszek az egyposztos szponzorációkban, és végre a nagy influenszer ügynökségek is kimondták, hogy igazából az ambassador marketing a leghatékonyabb (költség szempontból is). 

Nos, remélem, tudtam némi információt nyújtani, ha éppen ilyesmiken gondolkoznátok. 

(*Azt csak zárójelben írom le, hogy lelkesebb időszakaimban számos olyan cégnek írtam, amiket szeretek globálisan, a magyar irodájuk aztán válaszra sem méltat, persze nem vagyok sértődős, meg tudom, hogy nem mindenkinek vagyok én az évszázad businesse, de akkor is, egy köszönjük, nem élnénk a lehetőséggel, olyan nehéz? Vagy néha mondjuk írok egy termékről vagy szolgáltatásról, mert tetszik, amúgy csak ilyenről írok, akkor igazából ingyen reklámozom a céget, ugye, mert jó és tényleg nem várok el cserébe semmit, de a legtöbb annyira béna, nem tudom másképpen mondani, és nem tudnak élni a lehetőséggel, például hogy kommenteljenek  a poszt alá valami hasznosat, ami nekik is jó lehet, ilyenkor mindig rájövök, hogy nálunk még mindig mennyire gyerekcipőben jár ez az egész. Legutóbbi példa, kitettem egy jó interjút és fotóanyagot a magyar DM márkaújságából, ugyanis meglepő módon egy inspiráló 60-as nővel volt benne egy interjú, jó átvett anyag volt, de mégis. Írtam nekik, megkérdezve, hogy online fent van-e, mire válaszoltak, már megvolt befényképezve, csak fyi átküldtem a linket, hogy már megjelent, erre visszaírt egy robot (?), hogy javasolják, hogy nézzem meg a többi cikket is az újságban. Ami amúgy nincs fent online, hahaha, csak azok az oldalak, amivel eladni tudnak. Nem is pazarolnék több szót erre a sztorira.)

A képet inspirálta Jenny Walton

*************************************************

ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, közösség, blog, női klub és még sok más.
Alapítója, Iványi Orsolya, Vichy Neovadiol Változókor nagykövet.
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Youtube 
Kapcsolat: [email protected]
img_20190923_213159_890_1.jpg

Facebook Comments