Nem kell ahhoz sokat enni, hogy az ember elhízzon – avagy bevezetés a változókori hízás rejtelmeibe

Nem kell ahhoz sokat enni, hogy az ember elhízzon – avagy bevezetés a változókori hízás rejtelmeibe

Nem kell ahhoz sokat enni, hogy az ember elhízzon – avagy bevezetés a változókori hízás rejtelmeibe

A 40-50 feletti nők egyik legnagyobb kihívása a menopauza során, hogy megtartsák a súlyukat és egészségesek maradjanak, hiszen az elhízás 230 betegség előszobája lehet, és hogy ebben az amúgy is nehéz életszakasztban ne veszítsék el az önbizalmukat és önbecsüléseket, amiatt, hogy egy teljesen természetes hormonális változáson mennek keresztül, amelynek az elhízás is lehet az egyik velejárója.

Dr. Bajnok Éva*, endokrinológus, obezitológus, belgyógyász, az Alakorvoslás Program szakorvosa volt a beszélgetőtársam ebben az izgalmas témában, ahol beszéltünk ösztrogén dominanciáról, a hasi hízásról, étkezési szokásokról, böjtölésről és még sok másról!

A video leirata itt olvasható:

Üdvözöllek Éva, köszönöm,hogy elfogadtad a meghívásomat.

Azt szeretném rögtön megkérdezni, mert ez a három terület, amivel foglalkozol: obezitológus, endokrinológus, diabetológus, nyilván mind a háromnak köze van a testsúlyhoz, hogyan kell tekinteni rájuk?

A belgyógyász általában a belbetegségekkel foglalkozik, ehhez képest az endokrinológia a hormonrendszerrel, és tulajdonképpen minden endokrinológus tudja a diabetológiát és a obezitológiát is, én kicsit részletesebben foglalkozom ezzel, külön jogosítványom van hozzá, meg talán több türelmem is.

Amikor valakinek panaszai vannak, nem biztos, hogy egyáltalán el tudja dönteni, hogy ez vajon mi lehet. Fáj a hasa, akármi lehet, így nem ront el senki semmit azzal, hogy egy belgyógyászati vizsgálattal kezd, vagy akár endokrinológiával. Az a helyzet, ha valaki kifejezetten endokrinológiai vizsgálatra jön a panaszával, akkor azt időnként borzasztó könnyen lezárjuk, hogy itt nincs semmi baj, menjen tovább.

Itt lehet megélni az első nagyobb csalódást, ha pont a testsúly a központi kérdés, akkor ott azért függ nyilván attól is, hogy állami rendelésre megyünk vagy magánra. Elég gyorsan ki lehet zárni azokat az endokrinológiai betegségeket, amelyek összefüggenek a testsúllyal és akkor az orvos pik-pak sebességgel mondja, hogy ne együnk annyit és mozogjunk, viszontlátásra. És innentől van a baj, mert ezt eddig is tudtam, hogy így kellene csinálni, mégis az az érzésem van, hogy valami nem stimmel. Akkor jön képbe az obezitológus, aki részletesebben átnézi ugyanezt, és nem arról van szó, hogy ő okosabb és ő rá fog mutatni, hogy ez a pajzsmirigy mégiscsak rosszul volt kezelve, sokkal inkább az, hogy átfogóbban, holisztikusabb kérdez. Nagyon sokszor például az elhízás hátterében állhat alvászavar vagy valaki antidepresszánst, valami gyógyszer mellékhatása, éjszakai műszak, vagy a mozgásszervi panaszai miatt valaki nem fog mozogni, depresszió, étkezési zavar, egy ilyen kivizsgálás során ezeken az ember megpróbál végig menni és megkeresni azokat a pontokat, hogy hol lehet annak a bizonyos embernek a gyengéje, amin ha változtatunk, akkor jobb lesz. És akkor lehetőség van arra is, hogy a diétát és a mozgást átbeszéljük, gyógyszert felírni, megoldásokat találni, ez egy órás vizit szokott lenni, ennél hosszabb az obezitológia.

A diabetológia kifejezetten a cukorbetegséggel foglalkozik és nem dietetikus – ő azt mondja meg, hogyan kell diétázni akár cukorbetegség esetén is – a diabetológus pedig orvosi szemmel nézi ugyancsak az egész ügyet át, nem csak felír egy cukor gyógyszert, hanem megnézi a hemoglobint is, milyen a naplónk, hogyan érezzük magunkat, milyen egyéb szűrő vizsgálatok szükségesek. Egy cukorbeteg ember gondozása nem annyi, hogy ránéztem és jól volt, hanem ki kell térni egy csomó más dologra is de mondjuk már nem biztos, hogy egy diabetológusnak annak a maga harminc percében türelme van bármi máshoz. Mondjuk elmeséljük, hogy epekövünk van, akkor valószínűleg elindít egy kivizsgálást de nyilván tovább fog küldeni, mert neki erre nincsen kapacitása.

Első témánk a hormonháztartás, hormonrendszer, mik a hormonok, néha ezek az átlagember számára megfoghatatlannak tűnnek, hogyan működnek, melyek a legfontosabb hormonok?

A hormonháztartás nagyon nagyon alapvető és fontos dolog de azért nem a minden, úgy kell valahogy elképzelni, hogy utasítást a test egyik részéről a sejtek vagy a sejtszövetek kupaca valamilyen hírvivő segítségével tud tenni. Az, hogy én felemelem a kezemet, az nem egy hormonális döntés volt hanem az akaratommal az agykéregből elindítottam egy folyamatot, és itt is anyagok hihetetlen gyors felszabadulásáról és hatásáról van szó, csak nem hormonokkal, a hormonok kicsit lassabbak ennél és távoli hírvivők tulajdonképpen.

Tehát valahol képződnek a testünkben, eljutnak egy másik pontra, ott van egy jelfogója receptora és azon keresztül érvényesíti a hatását, és a legtöbb esetben vissza is jelez az üzenőnek, hogy mi történt.

Hormonok nagyon sok helyen vannak az emberben és vannak köztük létfontosságúak, amelyek nélkül biztosan meghalnánk, és vannak kevésbé fontosak.

Ha végig szeretnénk menni, hol termelődik az emberben hormon, akkor az agyban, az agyalapi mirigyben, a pajzsmirigyben, a mellék pajzsmirigyben, a mellékvesékben esszenciális a kortizol, ha kiesik, az életveszélyes dolog, meghalnánk rögtön. A nemi szervekben, a petefészekben, a férfiak esetében a herék és tulajdonképpen most kezdünk arra rájönni, hogy ennél sokkal bonyolultabb a sztori mert például a zsírszövet az is egy endokrin szerv sőt maga az izomzat is, itt is termelődnek olyan hírvivő anyagok, amelyek egymásra tudnak hatni. Ezek közül van olyan, amelyiknek a kiesése nagyon súlyos állapot nyilván. Ha nincs inzulin, akkor az ember előbb utóbb meghal, ha nem pótoljuk. Vagy hosszú távon egy nem kezelt súlyos pajzsmirigy betegségben is meg lehet halni. De vannak olyanok, amik csak kellemetlenek, például ha valakinek a növekedési hormon esik ki, ami nagyon ritka betegség, akkor ott lehet probléma, de bele nem fog halni.

Ugyanígy lehet probléma ha túl sok, nem csak ha kevés. De ez nagyon komplex ..de nyilván a bőrömet befolyásolják a hormonok, befolyásolják a vitaminok is a hangulatunkat vagy az, hogy mennyit aludtunk meg milyen a típusunk, tehát ez egy genetikai dolog. Vagy hogyan ápoljuk, mit ettünk, nem lehet pusztán azt mondani, hogy nekem a szteroidtól vagy az ösztrogén hiányától vagy a túlzott ösztrogén jelenléttől ilyen vagy olyan a bőröm, ez egy több összetevős valami. Egy adott problémával egy szakorvoshoz fordulunk, ő is megpróbálja ezt több oldalról kezelni.

Ezt úgy kell elképzelni, hogy ideális esetben a hormonok ideálisan működnek. Aztán valami történik a szervezetünkkel, ez általában külső hatásra történik, ha például elkezdünk enni vagy valamilyen idegállapotba kerülünk, a hormonok a külvilágra reagálva végzik a dolgukat a testünkben és ettől fel tud borulni a hormonháztartás, ha valami történik külső hatásra és akkor érezzük azt, hogy el kell mennünk orvoshoz mert elkezdett fájni a fejünk.

A hormonok nem csak a külső, a belső változásokra is reagálnak. Gondoljunk a menstruációra, ami egy igen bonyolult ciklikus dolog a női szervezetben, sok hormon szabályozza, egy belső rendszer és nem egy külsőre reagál, de az, hogy megbetegszik az például lehet egy külső inger.

Vegyünk egy nagyon kézenfekvő esetet, ez viszonylag gyakori is menopauza környékén, kifejezetten gyakorivá tud válni a pajzsmirigy betegség és alulműködés, amit antitestek okoznak, nem tudjuk, hogy miért lesznek az antitestek, lehet egy korábbi vírusos fertőzés, maga a hormonváltozás, stressz meg hajlam, ez az antitest vagy csinál gyulladást a pajzsmirigyben vagy nem. Amikor csinál, akkor egy darabig túlműködik aztán átmegy alulműködésbe, ezt a dolgot kell nekünk észrevenni és kezelni. Egyébként viszonylag egyszerű dolog, ahhoz képest mint mennyire bonyolultan szoktuk tudni ezt megélni, de hát ezt így kell elképzelni, ez egy szabályozó rendszer.

A menopauzánál is a legtöbb esetben nem arról van szó hogy baj van, hanem arról, hogy elfogyott az a petesejt készlet ami megérne, hogy az ember gyermeket vállaljon, az a típusú hormonális környezet meg ciklus, egyszerűen nincs már rá szükségünk. Ez nem betegség.

Visszatérve arra, hogy egy noxa – egy rossz dolog – kivált-e valamilyen betegséget, nem feltétlenül. Szerencsére szigorúan van szabályozva az emberi test, nagyon sok alternatíva van. Ha egyszer történik valami baj, ha ez nem valami iszonyatos nagy, azt mindig helyre rakja.

Vegyük a hamburger evést, ez nagyon érdekes dolog egyébként, egy darab hamburger után inkább csak rosszul érezzük magunkat, a következő napra ezt kiheverjük. Ha kilenc napig hamburgert eszünk akkor a mikrobiomunk, a bélben lévő normál baktériumflóra olyan szinten változik meg, hogy ebből lehetnek komolyabb gondok. Maguk a bélbaktériumok is termelnek olyan anyagokat, amelyek a hangulatunkért felelősek és az egészségünket nagyon komolyan befolyásolják. Egy hamburgerrel nem lesz baj de kilenccel már igen, ha ezt rendszeresen egyre több anyagcsere problémánk lesz.

Sokszor olyasmiket hallok a menopauzával kapcsolatban, hogy tegyük rendbe a hormonháztartásunkat, javítsuk meg. Én valahogy úgy látom, hogy ez nem mindig arról szól, hogy meg kell javítani, vannak bizonyos folyamatok, a menopauza is ilyen, ami megtörténik, egyszerűen nekünk kell segíteni, de majd mondod ha rosszul mondom, nekünk kell segíteni a szervezetünknek, hogy ezt a folyamatot mi magunk is jobban éljük meg, a szervezet is úgy reagáljon rá, hogy ne érezzük magunkat rosszul.

Abszolút jól látod, én szerintem erre van egy iszonyatos presszió mindenkire nézve de a nőkre különösen, hogy állandóan maradjanak fiatalok és szépek és energikusak, mintha mi sem történt volna. Ez azért más társadalmakban egyáltalán nem így van. Hagyják szépen megöregedni a nőket, és mindenkinek megvan a maga helye az életben, korántsem akarják ezt a nyomást gyakorolni rájuk.

Amerikából ered ez a dolog, 30-40 éve ott kezdtek lángra kapni, hogy az ösztrogén pótlás alapvető ha valaki menopauzába kerül, és akkor addig ették az ösztrogént míg rá nem jöttek, hogy ez nem vitamin. Én is azt szoktam mondani, amikor valakinek fiatalkori menopauzája van, ami nem indokolt 30-40 éves korban még, akkor rá kell segíteni még, mert annak a hormonnak megvan a maga szerepe még, mert nem muszáj 30-40 évesen csontritkulásban szenvednünk. De utána egy egyensúlyi állapot fog kialakulni, a változás kora, ezt azért is szoktuk mondani, hogy változókor, na azt nehéz megélni, hiszen ugrálnak a hormonok föl meg le, a hangulatunk is egészen más lesz, a bőrünk is, ezt valóban nehéz megélni, egyik pillanatban mint amikor a gyerekek tinédzserré válnak és jön a pubertáskor, egyszer üvölt, egyszer aranyos a kisgyerek, utána meg szemtelen kamasz, egy picikét a nőknél is úgy van ez, hogy amikor az ösztrogén föl megy, meg lemegy mint a hullámvasút, bejönnek az érzelmi dolgok is, meg, hogy rosszul van az ember, meg hőhulláma van, meg nem olyan a bőre, és ezt meg is jegyzik neki, én ezt egyáltalán nem csodálom, hogy ezt nehéz megélni, de tényleg rá tudunk segíteni bizonyos étkezéssel, életmóddal, hozzáállással, tudjuk segíteni a szervezetünket, talán ha egymást is jobban támogatjuk.

Az is benne van, hogy vannak nők, akik olyan szépek tudnak lenni, olyan szépen tudnak idősödni, és őket kell példának venni, nem a plasztikai műtét a minden áron fiatalnak tüntetem fel magam, hanem ez a szép egészséges, céltudatos örömteli idősödés, ez jó tud lenni, és utána csodálatos egyensúlyi állapotok tudnak kialakulni.

Egyet mondjak, nem kell félni a teherbeeséstől. Azt mondják, hogy bizonyos nőknek a szexuális aktivitása jobb lesz, mert már nem aggódik. Lehetnek ilyen pozitiv dolgok is, amiknek lehet örülni. Érdemes összeszedni ezeket, például nem kell költeni tamponra, betétre, meg jön egy magabiztosság is a negyven-ötven feletti korral. Én irányítom az életemet, én döntök.

Térjünk vissza kicsit az ösztrogén dominanciára, ez is most egy olyan fogalom, amit sokszor hallok a menopauza kapcsán tehát, hogy az ösztrogén csökken, de létrejöhet ösztrogén dominancia. Mi ez pontosan és milyen tünetei vannak, hogyan lehet kezelni, hogyan lehet adott esetben étkezéssel ezt befolyásolni.

Kicsit szétszedném a dolgot! Először azt mesélném el, hogy amikor a változókorban elkezd a menstruáció már nem szabályossá válni és jönnek ezek a furcsa tünetek, hol mellfeszülés, hol van menzeszem, hőhullámom van, nem tudok aludni, mikor ezt kezdjük megélni a legelején, az történik, hogy a petesejtek kezdenek megérni és ilyenkor ösztrogén termelődik, aztán valahogy nem érik meg az a bizonyos domináns tüsző amiből lenne a kisbaba. Ez a ciklus már nincs.

A menopauza elején még valóban sok ösztrogén termelődik ott még meg is éli az ember, hogy vizesedik, ilyenkor szokták azt gondolni, hogy híznak, ez nem hízás, egyszerűen folyadék visszatartás, ilyenkor szoktak inzulinrezisztencia vizsgálatra elrohanni, itt kezdődik, hogy jaj nekem, valami baj van a hormonjaimmal. Nem mondanám, hogy baj, igen ez az a változó rész és azután, amikor nem marad olyan petesejt, amely meg akar érni, akkor kvázi ez az ösztrogén szint tartósan lecsökken, ennek a szabályozó hormonja meg tartósan felemelkedik az agyban, ez az RH, kvázi ennek a két hormonnak a csekkolásával meg lehet mondani, hogy valaki menopauzában van, esetleg egyszer-kétszer megismételjük, mert néha még játszik velünk. Utána már egy ösztrogén hiányos állapot van. Ott szoktunk közbelépni hormonpótlással, főleg ha az fiatalkorban van.

Amit mostanában úgy szoktunk csúfolni, hogy ösztrogén dominancia vagy túlsúly azt értsük úgy, hogy valamilyen oknál fogva – ezt is szét lehetne választani, hogy mi az eredet – ugye a petefészekben termelődik az ösztrogén, de a szöveteink át tudják alakítani a férfi hormonokat női hormonná, mert mind a kettő termelődik bennünk és mind a kettőre szükség van. Úgy kell elképzelni, hogy a nőkben az ösztrogén sok és a férfi hormon kevesebb, de ez is kell a libidóhoz vagy az izom működéséhez, és amikor elkezd lecsökkeni az ösztrogén, akkor valahol egy picikét túl is nyúlik a férfi hormon szint, itt van a hiány. De amikor valaki rettenetesen elhízott és nagyon sok a zsírszövete, akkor a zsírszövetben pluszban termelődik egyik a másikból. A mellékvesében termelődő férfi hormonokból még több női hormon lesz de egyébként maga a zsírszövet is képes ilyesmire. Valahol történik egy ilyen plusz ösztrogén termelés, bizonyos szöveteink, sejtjeink még érzékenyebbek lesznek az ösztrogénre és akkor például egy mióma növekedését az valóban befolyásolhatja.

Olyan folyamatok az emberi testben, amelyek a férfi és női hormonra érzékenyebbek, lehet az endometriózis is vagy egyes ciszták talán meg az emlő és a méhnek a daganatai, azok érzékenyek az ösztrogénre tehát ilyen szempontból tartósan ösztrogén túlsúlyban lenni az nem egy pozitív dolog. Ha ez nagyon súlyos, mondjuk valakinek van egy áttétes emlődaganata akkor ott muszáj vagyunk nagyon szigorúan – és ez egy ösztrogénfüggő daganat – muszáj kézzel lábbal tiltakozni az ösztrogén ellen, erre szoktak gyógyszereket adni, amik ezt lenyomják, kvázi mesterséges menopauzát csinálunk, ami ugyanolyan rossz, de sajnos muszáj, mert ez az egyik fontos kezelése ennek a betegségnek. Ha nem kell ennyire szigorúnak lennünk, hogy mindjárt gyógyszert adunk rá, akkor jönnek az életmódbeli változtatások. Menopauza környékén például nem az a gondunk, hogy nem esünk teherbe vagy nőtt néhány szőrszál az ember állán, az se jó, de az megoldódik, hanem az ezzel összefüggő anyagcsere betegségek. A magas vérnyomás, magas koleszterin, érelmeszesedés, magasabb húgysav, egy csomó minden más is, mert, hogy a zsírszövet úgy viselkedik bennünk, nemcsak, hogy hormon átalakító de ráadásul, ahogy léteznek a zsírsejtek, nem gonoszságból egyszerűen csak az anyagcseréjük kapcsán olyan anyagokat termelnek, mintha bennünk egy krónikus gyulladás lenne folyamatosan. Kvázi mintha lenne egy rothadó foga az embernek, hogyha egyszerűsítek, lehet is sokszor látni a laborokban a CRP ( C-reaktív protein) magasabb és nem tudjuk az okát miért, néha ezért.

Itt nagy jelentősége van annak, hogy a testsúlyt normalizáljuk megfelelő táplálkozással, mozgással mert azzal, hogy a felesleges zsírszövet, különösen a zsigeri, nem ami a csípőmön vagy a fenekemen van, nem amit meg tudunk fogni a kezünkkel, hogy de csúnya, hanem ami legbelül van az emberi testben, az az, amit nem annyira szeretünk. És akkor ezt a bizonyos ösztrogén dominanciát, ezt kvázi életmóddal tudom gyógyítani, javítani. És akkor még van az a típus, amikor már őszintén szólva én se értem, hogy látok dietetikustól papírt, hogy valaki hipofízis túlsúlyú, meg pajzsmirigy, meg nem tudom milyen meg petefészek dominanciájú diétát kell, hogy tartson. Én ezen nagyon sokat gondolkodtam, mert tulajdonképpen már az indiai ajurvédiai írásokban is megkülönböztetnek embertípusokat, hogy soványabb, izmosabb, teltebb alkat, valóban nekik is más és más diétát javasol ez a több ezer éves ajurvédikus medicina is, de amikor egy mostani papírt így a kezembe veszek, akkor homlokegyenest ellentmondó diétás javaslat van a papír elején és az alján. Én azt gondolom, hogy jó helyen puhatolóznak, csak még nem tartanak ott ahol Indiában, vagy nem is tudom mit mondjak, nem látunk rá elég jól.

És még van valami amit egyáltalán nem veszünk figyelembe – nem akik szenvednek,- hanem mi orvosok sem, a különböző környezeti hatásokat. Itt vannak a xenoösztrogének is. A környezetünkben rettenetes mennyiségű olyan anyag képződik, meg termeljük mi magunk is, egyszerűen az iparosodással, a kozmetika, a gyógyszerek, olyan anyagok vannak a vízben, a levegőben, és mindenhol, az illatanyagokban, a növényvédőszerekben, amivel a gyomnövényeket kezelik, amelyeknek a szerkezete olyan, mint az ösztrogéné, és kvázi becsapják az emberi testet, megzavarják a rendszert. Meggyőződésünk, az endokrinológusoknak,hogy ez a sok ösztrogén dominancia, amit mostanában látunk, csomó szempontból ez van a hátterében, valamiféle környezeti hatás, és mi kínozhatjuk azt a leendő anyukát a mindenféle diétával, meg a vitaminok szedésével, valószínűleg ez is benne van, és ezeket nem tudjuk kikerülni.

Nyilván az ember néha átnézi, hogy él, miket csinál, mit fogyaszt, sok műanyagot használ, de hogy ezt nagyon nehéz átlátni, mi okoz valamit, amiről soha nem tudja meg, hogy az okozza.

Igen, de azért nyilván van egy alap, amit az ember megpróbál józan ésszel tartani, különben meg lehetne bolondulni, sőt van aki ebbe bele is betegszik, ezekbe a nagyon egészséges életmódokba, azt nem kell. Nem tudunk Evian ásványvizet rendelni naponta hektoliter számra, mert majd az lesz a legjobb, az arany középutat tudnám mondani, sokféleség, nyilván, hogyha valamit nem viszünk be nagyobb mennyiségben, akkor az abból származó negatív hatások sem annyira nagyok. Abba kell kapaszkodni, amit tenni tudunk és akkor a testsúly normalizálása és a mozgás ezek közül való, meg kell próbálni szakszerűen normalizálni a testsúlyt és akkor már ezt az ösztrogén túlsúlyt amennyire tudtuk mi antagonisztáltuk, tehát kivédtük. Nyilván itt a hamburgerre visszatérve biztos nem véletlenül mondtad, igen mert ezek mű dolgok, nagyon célszerű kerülni a mű dolgokat. Minden ami kész, meg gyors, nem tudjuk mi van benne, nem tudjuk, hogy manipulálta a cég, mi az érdeke, hogy vegyünk meg belőle jó sokat, hízzunk nagyra, mert az is biznisz, aztán lefogyasztunk, az még annál is nagyobb biznisz.

Nem tudom azt mondani, hogy ez véletlen lenne, mert nem az, az, hogy a hamburger mérete, hogy nőtt éve 30 év alatt a háromszorosára, akkor itt azt kell gondoljam, ebben van valami átverés, tehát hogyha itt most az étkezéssel kapcsolatos alapokat, mik lennének azok, egyrészt az, hogy a kalóriabevitel legyen annyi, amennyire nekünk szükségünk van, szerintem itt egy csomó kérdésnek elébe tudok menni, amikor hozzám úgy szoktak jönni sokan, hogy én ugyanazt csinálom, nem értem mégis hízok.

Itt jön a probléma, ha ugyanezt csinálom, amit húsz vagy harminc éves koromba az nem fog működni. Pusztán azért mert egyszerűen öregedünk, öregszünk és az anyagcserénk így is úgy is lelassul. Huszonnégy éves korunkig növekszünk, a csontunk az izmunk mindenünk, onnantól kezdve átépülünk, nem le hanem át, aztán már le, ennek vannak metodikái, hogy ezt az ember késleltesse, de akkor sem ugyanannyi kalóriára van szükségünk harmincévesen, mint ötvenévesen, nagyjából évtizedenként 200 kalóriával kevesebb kell. Tehát meg kell tanulni egyszerűen sajnos kevesebbet enni, meg kell válogatni, hogy miféléket eszünk, az arányoknak nagy jelentősége van. Itt különösen nagyon fontos, hogy a fehérje bevitel ne legyen alacsonyabb, mint amire szükség van, persze több sem, szénhidrát megint alapvető, hogy az miféle szénhidrát, a mennyisége minősége, időzítve és akkor a zsírok a rostok, vitaminok és akkor megint nem attól lesz valaki szép és fiatal, hogy a multivitaminok tömkelegét tömi magába, mert úgy érzi, hogy attól neki jobb lesz de nem. Nem leszünk attól egészségesebbek, ha többet tolunk be, mint amire valójában szükségünk van.

A 40-50 feletti nőnek mennyi a napi energia bevitele, ha jól tudom 1200-1300 vagy kicsit több ennél?

Nagyjából azt lehet mondani igen, bár nagyon sok mindentől függ. Valaki milyen aktív, milyen izomzata van, milyen magas, milyen betegségei vannak, milyen gyógyszereket szed, ez mind függ tőle, nagyjából az alapanyagcsere úgy 1200-1400, ez még csak azt jelenti, ez még csak az amikor alszunk, fekszünk, nem csinálunk semmit, erre rájön az a mozgásaktivitás ami napközben van.

Ha valaki tíz órát ül, mert olyan munkája van akkor 1.2-vel szoktuk ezt megszorozni, ha netán ő egy konduktor vagy egy bányász akkor kettővel. Tehát a szorzó így úgy jönne ki,hogy 1500-1700-1400 attól függ, és hát nyilván ha az ember még pluszba sporttól akkor lehet ez több is. A sportot túl szoktuk dimenzionálni, hogy az a félóra séta, a pilates edzés elég is lesz a vacsihoz, de nem az. Az csak 100-200 kalória. Ahhoz, hogy az anyagcserénket tényleg feltoljuk, megerősítsük – az is egy kérdés, nagyon érdekes kérdés, hogy őrzöm meg a fiatalságomat, nemcsak az egészségemet, hogy tudok jobban kinézni, – sajnos sokkal több energiabefektetés kell. Nem lesz az elég,hogy megmostam az arcomat vízzel, valamit bekaptam, amit találtam menet közben, nem megy, nagyon tudatosan kell választanunk, és akkor az anyagcserét a mozgással lehet turbózni. Nem nagyon lehet mással egyszerűen azzal, hogy fizikailag aktivak maradunk, még aktívabbak és itt nem a testépítésre gondolok, bár erre is vannak érdekes és szép példák, de arra, hogy az ember nem üldögél egész nap. Az, hogy én újságot olvasok, majd egy kicsit kötök, majd keresztrejtvényt fejtek, egy picikét főzök is, nem igazi aktivitás. Kertészkedem, elmentem biciklizni, aztán futkározok az unokákkal, aztán még széttakarítottam a lakást, na ez úgy már valami, erre érdemes még mozogni pluszba, itt nem kell maratoni futásra gondolni, hanem arra, hogy elmegyek egy héten ötször harminc-negyven percet pluszba gyorsabban sétálni, úszni, biciklizni, egyensúlyerősítő gyakorlatokat csinálok vagy egyensúlyjavítót, izomerősítő gyakorlatot csinálok, mert ezek a gyakorlatok mind másra valók. Azok a gyakorlatok, amit lassú intenzitással kis pulzussal sokáig csinálok, mondjuk túra, azzal fogyok, amivel az izmomat erősítem, azzal tartom meg az izomzatomat és egyébként az anyagcserére is jó, azzal amivel antigravitációs mozgást végzek, pici súlyt emelek, azzal hatok a csontritkulás ellen, amikor a pulzusomat fölviszem magasabb tartományba, nem halálos fulladásig hanem a komfort zónán kicsit rövidebb időre oda vissza, oda vissza, ezek lehetnek egy aerobik edzés vagy egy ilyen tabata edzés szerű, ott a szívemet tudom dolgoztatni meg a tüdőmet és akkor a jóga és a pilates nyújt, hogy rugalmasak legyünk, a többi meg, hogy az egyensúlyomat ne veszítsem el , ha elestem és ne törjem el a csontomat. Ez ennyire bonyolult, de ennyire szép is mert, hogy minden mozgásnak van értelme, nem is unalmas és minden másra jó.

Igazából be kéne osztani mindennap, hogy mit csináljon az ember tehát, hogy milyen különböző dolgokat, egyik nap futás, másik nap jóga és így tovább.

Jó lenne! De hát ha vissza gondolunk a gyerekkorunkra alsó hangon hat-nyolc órát rohangáltunk. Fiatal nő korunkba is négyet, ötöt és akkor ahhoz képest, hogy most hogy tekintünk magunkra mennyit mozgunk, és nem csak azért lusták lettünk, mert olyan az életmódunk is, mondjuk az online ugye 14 órát dolgozunk otthonról, és nem lustálkodtunk. Annyira keveset mozgunk, hogy egyszerűen azt muszáj kompenzálni ahhoz, hogy ne hízzunk meg, ne legyünk ilyen csoffadtak meg rossz kedvűek.

És akkor térjünk is rá a hasi elhízásra! Már többször bevallottam én is, hogy volt egy év, hogy kinder buenot és kólát reggeliztem, egyből felvitte az aktivitásomat reggel, de aztán eltelt pár év és hirtelen 70 kiló felett találtam magam, soha nem voltam még annyira kövér. Szépen leadtam 10 kilót, de mindig visszajön kettő, három. 165 centi vagyok, most éppen 64 kg, és mindig azt mondom magamnak, hogy milyen jó volna hatvan kiló lenni, és akkor le is megyek ilyen 62-re nyáron, nyáron valahogy jobban megy a mozgás és akkor karácsonykor elengedem magam, akkor visszamegyek 64-re, így jojózgatok. De azt észrevettem például, hogy amíg 10 évvel ezelőtt inkább a combomra híztam, mostmár majdnem minden a hasamra megy, a derekamról tökéletesen lefogytam, viszont a hasam egyre nagyobb lesz. Nyilván én is félek ettől a hasi elzsírosodástól, ami befelé történik, sokkal veszélyesebb a szívinfarktus szempontjából mintha mondjuk a combomra híznék vagy oldalt. Ezzel mit lehet tenni? Egyrészt gondolom az egyik az, hogy ne hízzunk el, de hogyha már ez megtörtént akkor, hogyan ettől megszabadulni, vagy valahogy kordában tartani?

Először is az, hogy a testsúly 2-3 kilót ingadozik az tök normális, azért mi is az állatvilágból jöttünk, és az ember emlékszik arra, hogy télen ugye az állatok is felhalmoznak zsírszövetet, mert nincs annyi élelmiszer télen, de egyébként régi ember korunkban nekünk sem, nem úgy van, hogy kimegy és szed egy kis bogyót, mondjuk halászik mert be van fagyva a tó, tehát raktárra szükségünk van, ezt egyébként a pajzsmirigy irányítja évszakonként, ez eltér, raktározni szeret, mert úgy véli éhen fogunk a télen halni. Mi már sajna nem sajna nem fogunk éhen halni sem télen sem nyáron, nyilván örülünk neki, hogy nem fogunk éhen halni, nem viccelni akartam ezzel, csak azt szerettem volna mondani, hogy az a két három kiló amit Te is említettél tél és nyár közötti különbség, meg az ember nem fog kimenni hajnali fél ötkor futni az biztos télen, ez benne van.

Hogy mi történik ilyenkor, mikor valaki mondjuk a menopauza tájékán ügyesen normalizálta a testsúlyát, miért a hasára hízik rögtön? Ennek tényleg hormonális oka van, ez az amit most itt nem tudom nem kikerülni, hogy annak az az oka, hogy az emberi testben a különböző hormonoknak a jelfogói különböző koncentrációban vannak jelen, és a zsigeri zsíron nagyon sok ilyen ösztrogén tesztoszteron függő receptor van, és ez az oka annak, hogy a férfiak például elsősorban hasra híznak, a tesztoszterontól, nekik ha van zsírszövet kvázi ragad a hasra, így leegyszerűsítve.

Nőknek ösztrogén miatt a csípőre, látjuk megint csak vissza tudok menni a pubertás korban a kicsi vékony kislánynak nagy melle lesz és nagy feneke, és az azért van mert egyszerűen az ösztrogén miatt a zsír oda rakódik le. Ez egyébként genetika is, hogy ki az, akinek a melléről fog biztos elsőre lemenni meg az arcáról a zsír és utoljára a fenekéről de mégis akkor is ennek van egy ösztrogénszerű hatása.

És akkor amikor a menopauzába lépünk és ahogy említettem az a bizonyos egyensúly így eltolódik, tehát, hogy az ösztrogénból kevesebb van relatív, akár akkor már a tesztoszteronból relatív több, na akkor meg rögtön neki kell az a kis zsír is, biztos oda fog menni. Így ilyen szempontból mit tudunk csinálni, speciális extra diéta arra, hogy valaki kocka hasat akar nincsen, tehát nincs olyan, hogy százötven vagy ötszázhúsz felülést csinálok meglesz a kocka has, ilyen nincs. Ha általánosságban lefogyok, előbb utóbb a hasamról is, de az is igaz, hogy az inzulinnak ehhez van köze, megint pont néhány hete tartottam az inzulinrezisztenciáról előadást, azt hiszem az inzulinrezisztencia csoportból sokan meghallgatták, hogy ez is most már szinte egy mumus majdnem mindenki inzulinrezisztens Magyarországon, akinek nincs az nem is ember. Ez már lassan túlzás. Igaz,hogy ez is összefügg a túlsúllyal de fordítva, tehát ha valakinek inzulinrezisztenciája van, akkor nehezebb fogynia, és ennek az az oka, és nyilván ez hajlam is, de az az oka, hogy maga az inzulin egy raktározó hormon, és amikor valaki inzulinrezisztens azt jelenti, hogy sok inzulin kell neki ahhoz, hogy a cukor belépjen a sejtekbe, raktárakba. Viszont amíg ez az inzulin jelen van, pláné sok addig nem tud az ember fogyni. Tehát kifejezetten óriási jelentősége van annak, hogy hiába kívánjuk és jó megnyugtató és doppingszer, még jobban tudatosan kell a szénhidrátot megválasztani, szó sincs róla, hogy nem eszünk szénhidrátot, csak azt, hogy itt már tényleg nem lehet kakaós csigákat enni, huszonnégy éves korában az ember megevett hármat azzal el is volt, nekünk ezt nem lehet, mi nem ehetünk kakaóscsigát, mondjuk egyszerűen három havonta egyszer. Tehát itt célszerű úgy szénhidrátot enni, hogy ilyen lassú felszívódásúakat választani, teljes kiőrlésű gabonákból származó valami gyümölccsel, olyan kombinációban, hogy inkább valami fehérjével vagy némi hasznos zsíradékkal együtt fogyasztva. Szüneteket kell tartani az evésben, ez is borzasztóan fontos, mert hogyha valaki szeret nassolgatni, igaz, hogy csak kettőtöl hatig, de azt úgy, hogy nonstop, akkor ott egyszerűen nincs szünet abban, hogy ez az inzulin normalizálódjon és visszamenjen az alap szintjére és akkor egyfolytában fönn van, nem lehet fogyni, főleg ha este fél tízkor eszünkbe jut, de jó lenne még valami picike ez az, csoki, akkor még mikor lefekszünk még mit itt tart a dolog. Borzasztó nagy jelentősége van szerintem, hogy rendszernek kvázi mint amikor kisgyerekünket etettük, ha nem is olyan szigorúsággal, de hogy legyen rendszer az életben, rendben van, hogy nem akarunk reggelizni, mert én azt gondolom ez se egy ilyen sarokköve annak, hogy nem tud lefogyni, aki nem reggelizett, dehogynem le tud fogyni, csak, hogy legyen meg az a rendszer, hogy nem adhoc eszek amikor eszembe jut, egyébként utána meg egész délután, mert kiéheztetem magam délelőtt vagy különben is, én ezt kívánom, meg megérdemlem meg egyebek, ilyen szempontból szigorúnak kell magunkkal lenni picit, nem akarjuk magunkat éhen halasztani, sem pedig szigorú életet élni életünk hátralévő részében, ez hülyeség lenne, hanem azt, hogy határt szabok annak, hogy mit engedek meg mit nem, mert egyszerűen következménye van. Következménye van az inzulinra vonatkozóan is, mivel már nincsen az a védő hatása az ösztrogénnek, egyszerűen a hasunkra fog menni.

Én abszolút csoki függő vagyok, nekem ez az egyik legnagyobb probléma, hogy ha nem eszem. Most elég jól vissza tudtam tartani magam, találtam olyan keserű csokit, ami jó és akkor abból engedélyezek magamnak kettő kockát esténként, hogyha nem adok magamnak valamit, akkor egész nap azon jár az agyam, hogy mikor ehetek valamit és akkor egy idő után elengedem, hogy mindegy most már megeszem ezt, viszont így, hogy tudom, hogy este megeszem azt a két kocka keserű csokit,így át tudom vészelni a napot úgy, hogy nem eszem kakaós csigát vagy akármit, tehát,hogy nekem is ez egy ilyen tanulási saját magam tanulási folyamata, hogy igenis, szerintem sokan vagyunk úgy, hogy ó de csak egy kis csokit ettem, ó de csak egy kis izét és közben ez egyébként ha leírjuk, hogy mit ettünk egész nap, akkor kiderül, hogy egyébként megettünk egy fél táblát csak egy-egy kockával. Tehát, hogy ezek ilyen nagyon rossz beidegződések, főleg a gyerekkorból vagy fiatalabb korból amikor még nem látszódott meg rajtunk.

Ez abszolút így van, ezzel teljesen egyetértek, én nem gondolom, hogy valaki két kocka csokitól fog elhízni igazából, ha máskülönben odafigyel és mozog, mert azt mutatják a kutatások, hogy nem kell ahhoz nagyon nagyon sokat enni, hogy az ember elhízzon, kvázi ez száz-kétszáz kalóriákon múlik. Az a mondat igaz lenne, ha én mindennap megeszem azt a plusz száz meg kétszáz kalóriát, négy öt kilót biztos hízni fogok egy év alatt. De ha én azt úgy eszem meg, hogy én már délben visszafogtam fogtam magam, hiszen a köretemet leredukáltam kisebbre, nem csak úgy ettem, ahogy jól esett, és sok zöldséget ettem és elmentem mozogni, akkor én már lemozogtam azt a két három kocka csokit, tehát egyszerűen feldolgoztam azt a csokit, és magának a csokinak is egyébként az az étcsokinak az a két kocka szerintem azt meg lehet adni azt az örömet az embernek, annak egy csomó pozitív hatása van. Megértem, mert az édes íz az egy örömforrás, dopamint szabadít fel az agyunkban, ami egy jutalom ezért is kötődik ilyen könnyen az édesség meg az örömérzet, de ha valaki ezt tudatosan örömmel megeszi és jól esik neki, akkor mint látjuk az működik neki, azt egészségére mindenkinek. Az alkohollal is az a helyzet, hogy az ember azt gondolná, hogy jó most akkor iszok egy kis alkoholt az jobb lesz, mintha kakaós csigát ennék, az az igazság ez is csak részben helyes, mert egy kis mennyiségű alkohol lehet jó az érelmeszesedéssel szemben, a jó minőségű vörösborok például, de azért annak is van kalóriatartalma és ami rosszabb, hogy nem engedi a zsírbontást.

Tehát az inzulinhoz hasonlóan egy jó darabig gátolja a zsírbontó enzimeket, azokat a folyamatokat, tehát azzal is csínján kell bánnunk, hogy örülök, hogy kiülhetek már minden este inni két-három pohár bort, mert nem kell reggel nyolckor menni dolgozni. Lelet elcsépelt a szlogen, de rendszert kell vinni az életembe, amit ha 20%-ban nem tartok, akkor nem bántom magam érte, ez bele van kalkulálva, de 80%-ban betartom.

Én néha azt látom, amit te is mondtál az elején, hogy nagy elvárások vannak a nők felé, hogy hogy nézzenek ki, meg nyilván az nem egyenlő azzal, hogy ha valaki vékony akkor egészséges is, egy csomó elvárás van, hogy hogy nézzünk ki, magunk felé is, magunkkal vagyunk a legkegyetlenebbek, és akkor van egy pont, amikor a tudatosságnak tényleg be kell jönnie, mert ha nem csináljuk meg, akkor nagyon el tud szaladni a gyeplő, én is ezt látom magamon mikor ráálltam a mérlegre, úristen hetvenhárom kiló vagyok, hogy jutottam el idáig, és nyilván nem kell mindenkinek ilyen horrorisztikus pont az életébe de hogy igenis sajnos úgy kell visszafogni magunkat, hogy az a tét, hogy ne hízzunk havonta vagy évente ennyit. A csoportba is írta valaki, hogy ötven éves korába jött a menopauza és minden évben évben egy kilót hízik, és most hatvanöt éves. Tehát, hogy ez azért hosszú távon tényleg a hosszútávú egészséget tudja veszélyeztetni,ha nem figyelünk.

Pontosan Az elhízás, mint olyan nem egyenlő azzal, hogy néz ki az ember és milyen ruhatára van, hanem az, hogy az már 230-nál is több betegségért felelős, amit mi magunk is visszafordíthatunk. Ha csak arra a szomorú dologra gondol az ember, hogy nem fog tudni az unokája futni, nem tud menni a barátaival egy városnézésre, fájni fog a lába, megizzad a combja, kidörzsölődik, rosszul van, fullad, minden baja van, tehát hogy ez ide vezet. Ezt mi magunk kell, hogy megállítsuk.

Visszatérve egy picit még a hormonokra a menopauza kapcsán, vannak olyan endokrin betegségek melyeknek az előfordulása ismét nő, úgy értem, hogy bizonyos életkorokhoz kötött, tehát harminc-negyven között gyakoribb és igen például pajzsmirigy betegség és az inzulin probléma, szénhidrát anyagcsere probléma, bizony gyakoribb lesz a menopauza alatt, tehát én azt gondolom, hogy ha valaki indokolatlannak véli a testsúly gyarapodását, értem ezalatt, hogy vette a fáradságot és három-öt napig számolta, hogy mit eszik, meggyőződése, hogy tényleg mindig így szokott enni, nem érti ezt a dolgot, vagy esetleg más tünetei is vannak, nem szégyen elmenni az endokrinológushoz, vagy egy belgyógyászhoz, ezt szeretné megnézetni, és egyébként nyugodtan mondhatom, hogy az elhízás protokolljában benne van, kötelező minden orvosnak megnézni a pajzsmirigyet, és cukorterheléses vizsgálatot kell csinálni. Ez a kettő az, amit biztosan meg kell nézni, ki kell zárni, ez nagyon fontos, a többi hormont, ami még mind felelős lehet az elhízásért, mert van még ilyen, azok nagyon nagyon ritkák és úgy van meghatározva, hogy az endokrinológus látja ennek a bizonyos eltérésnek az együttállását, tüneteit akkor megnézi azt is.

Kortizolt szoktuk a mellékvese hormont ilyen nagy bűnösnek kikiáltani, az valóban felelős az elhízásért, de azt, hogy ez termelődik bennünk és kóros mértékben termelődik és annyira, hogy ez egy betegség, az millióból egy. Tehát az nagyon nagyon ritka, persze lehet ártalom úgy, hogy az ember szed egyfajta gyógyszert és amiatt.

De azt viszont tudnom kell, hogy ha nem alszom eleget, mert alvászavarom van vagy éjszakai műszakban dolgozom, vagy nagyon sok stressz ér, akkor ez a hormon felszaporodik és nem engedi a fogyást, és még egy csomó más bajt is csinál, de ez általában nem mindig látszik.

Ha én bezavarok magamnak este, azért mert bulizok minden éjjel, vagy úgy gondolom megnézem az összes sorozatomat hajnali háromig úgysem érdekes majd reggel felkelek, amikor felkelek, stb. vagy nem tudok aludni, mert horkolok és nincs kivizsgálva, hogy mekkora a strumám vagy a garatmandulám, vagy egyszerűen nem tudok aludni, mert a férjem horkol, a kutya rám fekszik, és a szomszéd is dübörög, ezek a dolgok azok, amiken az ember tud változtatni ahhoz, hogy javuljon, és ez hormon, kétségtelenül hormon, csak hála az Istennek nem az a ritka betegség, amit senki nem szeretne magának.

De ezeket az alapvizsgálatokat tényleg érdemes megnézetni, meg még valamit, amire nem nagyon szoktunk gondolni, megdöbbentő ha valaki elhízott akkor is lehet hiány állapota. Nem egyszer látom, mert sok pácienssel találkozom, hogy elég gyakori dolog, hogy kiderül folsav hiánya van, B12 hiánya van, mondjuk menopauza környékén vashiány már ritka de az is van, D vitamin hiánya van, a többit még csak meg sem nézzük, mert nagyon drága és bonyolult vizsgálatok, hogy most az ember mindenféle vitamin és ásványi anyagokat csekkoljon, de itt akkor pedig azon kell elgondolkodni, hogy jesszusom az előző évek hihetetlen diétái miatt, amikor alig alig evett kvázi hosszú hónapokon keresztül meg jojózott jobbra balra, akkor ez a hiány állapot, ami miatt nem tud fogyni. Nem hormon, hanem mondjuk úgy, hogy komoly anyagcsere lassulás amiatt, hogy előzőleg vagy egy durva diéta volt vagy egyéb ok, mondjuk vegetáriánus volt az ember.

Ez volt az egyik olvasói kérdésben is, hogy írta valaki, hogy ő csak 1200 kalóriát eszik naponta, tornászik és mégsem tud lefogyni. Tehát ott meg túl kevés a kalória bevitel?

Igen, ez a ritkább eset, mert ilyenkor azért ha nagyon akkurátus az ember, akkor azért fülön lehet csípni, hogy 1200 kalóriát eszik, de nem mindig, mert már unja az egészet, nem olyan ütemben fogy ahogy ígérték, meg látják a szomszédok, meg a többiek a csoportban, akkor valószínűleg ez úgyse jó, különben is ideges is már, enne is már, olyan rég nem evett egy jó csokit, kvázi az az 1200 maradjunk annyiban, hogy inkább 1500 meg 1600.

Ami az olvasói levélben le volt írva, hogy fél óra vagy egy óra ilyen speciális fitnesz, séta, mondjuk az sem mindig igaz, ezt az ember kiszámolja, ha valóban tartja az 1200 kalóriát, és ennyit mozog akkor fél kiló/hét.

Ha egyébként nincs baja és nincs semmi egyéb a háttérben. Tehát nem lehet ennél gyorsabb fogyást elvárni, ez azt jelenti ugye, hogy akkor két hét alatt egy kiló és akkor mondjuk két kiló egy hónapban, és ha ő ezt úgy ítéli meg, hogy nem elég ütemes, mert nem erre számított, régen sem így volt, akkor föl fogja adni, és akkor elmondja, hogy ő diétázott de nem ment. Azért nem ment, mert ezt hosszabban kellett volna. Oké az 1200 lehet, hogy kevés volt, lehetett 1400 de ő nem 1400-at eszik, inkább kicsit többet. Ha valaki tartósan nagyon keveset eszik, tehát úgy mondjuk az alap anyagcseréje alá eszik tartósan, mondjuk több mint 2-4-6 hét alatt, akkor úgy be tud lassulni az anyagcsere kétségtelenül, hogy egész kicsi kalóriákkal is elvan..Én is látok olyan embert, de ez van amikor szegények ezer kalóriákkal, meg hét nyolcszáz kalóriákkal tudnak elkezdeni fogyni, és akkor el is kezdődik a fogyás de még egyszer erre a megoldás a mozgás. Azzal tudom megengedni magamnak, hogy ne kelljen ennyire keveset ennem, hogy felhasználom, mozgok, és van egy elég masszív izomzatom. Mert ha van valakinek –nem egy ekkora muszkli –hanem egy erős használatba lévő izomzata, akkor ott az izom, alvásunk során is több kalóriát használ fel mint a zsírszövet. Kilóra nem változok semmit ugyan úgy 65 kiló vagyok mondjuk, de annak a nagy része inkább izom, akkor ehetek többet is. El lehet érni azt is, hogy az ember csak éhezik, nem is mozog meg kedves sincs meg különben is, és akkor el van elvegetál ennyi kalóriával és még csak fogyni sem fog

.

Beszéljünk egy mondatot még erről a fastingról, az éhezésről, ami most szintén nagyon népszerű!

Az embernek az a természetes, ha nem eszik mindig. A szervezet alapvetően arra van beállva, ha energiához jut, akkor azt ő raktározza, felkészül arra, mikor nem eszünk. Ami az elmúlt 20-30 évben megy, hogy az ember ül a fenekén és kvázi annyi ételt rendel házhoz, amennyit csak akar és mind meg is eheti, ehhez nem bír biológiailag alkalmazkodni a test. Tehát kvázi non stop enni nem jó. Nagyon sok vizsgálat volt ezzel kapcsolatban, hogy akkor most mi újság ezzel a fastinggal azaz éhezéssel, csak általánosságban lehet mondani, hogy ez irtó jót tesz szinte mindenkinek, nem igazán van az alól kivétel. Tehát például 12 órát eszem, 12 órán keresztül nem. Ez azt jelenti, hogy mielőtt ágyba fekszem előtte két órával befejeztem az evést, és reggelig nem eszem.

Majdnem mindenki azt mondja hogy így csinálja, mert ki az, aki nem? Persze, a vizsgálatok azt mutatják, hogy nem így van, mert még fönn van és még 10-ig eszik, van aki hajnali fél négykor is, főleg itt a covid alatt, ahol minden fölborult, tehát azt, hogy az ember 12 órát nem eszik, az ritka kivételtől eltekintve teljesen rendben van. Nyilván egy lefogyott idős szervezet, amelyik beteg vagy inzulint kap és olyan speciális inzulint, esetleg olyan gyógyszert kap, nem csinálunk ilyet. De most elhízásról beszélgetünk és alapvetően egészséges emberekről. Ugye vannak ennek variációi, hogy mikor nem eszünk, hogy nem eszünk, azt csináljuk, hogy 24 órán belül szűkítjük be mikor eszünk, vagy azt csináljuk, hogy van olyan nap amikor normálisan eszünk, van amikor visszafogjuk magunkat, ennek a ritmicitásnak van értelme.

Itt fel lehet az alapanyagcserét gyorsítani- és köszönöm a kérdést valóban nem említettem, – hogy azzal, hogy jut is marad is, itt az ember agya nem ijed meg. Nem esik kétségbe az egész anyagcserém, hogy éhen fogok halni, de itt is észnél kell lenni, nem azt jelenti, hogy egyik nap annyit eszek amennyit akarok, a másik nap mondjuk semmit, ennek annyira azért nincs értelme, itt inkább mondanám a kiegyensúlyozottságot, és a rendszert, de ha amennyiben ez egy ilyen rendszer, ahol én azt mondom, hogy én egy héten két napon határozottan visszafogom magamat és ötszáz-hatszáz kalóriát eszek és nem pont aznap van a főnökömmel a csúcs meetingem, meg a este 12-ig a nem tudom micsoda, amikor tényleg oda kell koncentrálni, akkor ez így működik. Nagyon szép fogyásokat lehet így is látni. Sőt pont egy-két hete láttam, hogy cukorbetegségnél is úgy tűnik, hogy ennek létjogosultsága van. Szemben azzal, amikor azt magyarázzuk, hogy egyen az ember ötször-hatszor kicsit, úgy néz ki pont azért az inzulin hatás miatt békén hagyom azt az inzulint, nem stimulálgatom állandóan, mert az egyébként nem csak a cukortól tud emelkedni hanem a fehérje és zsír beviteltől, csak nem annyira, akkor ott el tud indulni egy fogyás, de ezenkívül ez az étkezési szünet egy egészen más extra biológiai hatással is bír azzal, hogy ráér a testem regenerálódni. Amikor nem azzal van elfoglalva, hogy uram atyám már megint micsoda ételeket ettem és azt sem tudom honnan származik melyik országból, milyen mennyiségbe, be sem tudom azonosítani azt az allergént, mert életembe nem láttam, meg színezék, meg tartósítószer, el se tudom mondani mondjuk egy ilyen kicsi zacskónyi kajába, akkor meg tud nyugodni és akkor azt mondja nézzük meg mi teendőm van itt. És akkor az immunrendszert képes rendbe tenni, képes arra –egyébként is csinálja csak nem ér rá- hogy a tumoros sejteket felismerje, eltüntesse, hogy a szöveteinket regenerálja, tehát például az éhezésnél felhasználja azt a felesleges kötőszövetet ami elbomolhat, és majd képződik helyette másik. Amikor éppen eszünk egy jó minőségű kollagénben gazdag húslevest, akkor majd abból ő visszapótolja, tehát van egy ilyen fiatalító, regeneráló hatása is. Tehát kvázi azt tudnám mondani –és mégegyszer köszönöm a kérdést – hogy a menopauza idején ennek valóban úgy tűnik igen nagy létjogosultsága van vagy lenne.

De ez egy picit attól függ is, hogy valaki milyen típus, hogy reggel elment dolgozni és este hétkor ment haza és addig nem evett, mert nem volt rá ideje, és kiüríti emiatt a hűtőt, ami érthető, mert kiéhezett, akkor az ilyen típusú embernek ez a böjt nem való, mert neki éppen eléggé kiéhezett addigra a teste, hogy a hormonjai olyan szintű éhséget bocsájtanak rá, amit már aztán aggyal, akarattal, hogy azt mondja, hogy ezt nem fogom megenni, az már nagyon nehéz.

Ha ő előtte egy diszkrét reggelit, egy normális ebédet elfogyasztott és esetleg 4-kor egy nagyon pici kis snacket, mondjuk egy kicsi joghurtot gyümölccsel megevett, akkor nem megy már olyan éhesen haza, és tudja kontrollálni azt, hogy a hűtőből mit szed ki. Ilyen szempontból nem mindegy, hogy kinek ajánlják, mert például étkezési zavarban ez a binge eating, ez is egy olyan dolog, ami menopauza környékén gyakoribb lehet, erről nagyon keveset beszélünk meg hallunk, olyan étkezési zavar, ahol az illető jóval többet eszik, mit amire szüksége van, még annál is többet és ez a teltségérzet, feszülő érzés ad neki egy jó érzést, ami ilyen megnyugtató, aztán megbánja, nem gondolta komolyan, hogy ezt ő mind meg akarta enni, ezért utána két, három napig nem eszik inkább semmit sem, majd kezdődik az egész elölről. Akire most illik ez a leírás, annak megint nem való hosszú böjtöt tartani, megint az történik vele, hogy kiéhezett és ott amikor már engedve van az evés akkor ő háromszor annyit eszik meg. Ennyi önismerettel kell rendelkeznünk, hogy belássuk, nincs rendszer az életünkben, pszichológiailag eszünk, vagy össze vissza eszünk egész nap, ebbe jó lenne az a rendszer, hogy tartsunk benne szünetet.

Én is gondolkoztam már ezen, hogy ki kellene próbálni, még én sem tudtam ilyenfajta rendszert vinni az életembe, meg én a férjemhez is alkalmazkodom, ugye, ha családja van az embernek nem tud úgy főzni vagy ha különböző módon eszünk. Köszönöm szépen Éva, most az lenne még így a vége felé az utolsó kérésem, hogy foglaljuk össze, hogy milyen jó tanácsokat adnánk így a negyven feletti nőknek, hogy akkor hogyan érdemes az étkezést vagy a hormonjainkat kordában tartani negyven felett. Az első tudom, hogy az, hogy vigyünk rendszert az életünkbe.

Negyven év felett évente szűrővizsgálatokon érdemes részt venni, belgyógyászatin és laboron is, és ott kapásból kérés nélkül is ki lehet szűrni a pajzsmirigy betegséget, így kezdjük, hogy megnézzük, hogy nem vagyunk-e betegek, és utána az étkezést rakjuk helyre. Tehát ha az a kérdés, hogy az ember fogyni akar vagy csak az, hogy hogy érezze jól magát, nincs óriási különbség, egyszerűen csak a kalóriában, abban, hogy milyen tápanyagokat és hogy viszünk be, abban nem annyira.

Kérjünk pszichológustól segítséget abban, ha nehezünkre esik megélni a változókort, amúgy pedig keresni benne a pozitívumokat, mert van benne, és azt kell még tudomásul venni, hogy több időre van szükség, nem tudjuk megúszni, kétszer- háromszor több idő, amit magunkba kell fektetni, ez nem feltétlen a plasztikai vagy a műszempilla, egyszerűen az, hogy meditálok, hogy kialszom magam, veszem a fáradságot, hogy azt az ételt elkészítsem, amikor megeszem, akkor élvezzem, hogy számos örömforrása legyen az életemnek. A mozgás, ha eddig nem csináltuk, kezdjük el, de nagyon fokozatosan, nem lehet egyik napról a másikra, és akkor talán azt hiszem ennyi. Aztán méltósággal szépen változni, ez egy nehéz dolog, én azt hiszem, nagyon rossz a média nyomása, hogy kvázi az ember, még én is, pedig nem szoktam ilyeneket olvasgatni, de egyszerűen nem tudja az ember elkerülni, hogy ne azt lássa, melyik színésznő, hogy fogyott le a szülése után két pillanattal, meg fogyott le húsz kilót, meg különben is milyen jól néz ki, és akkor persze tudja az ember persze, hogy a nyolcvankettedik műtéten van túl, és nem attól néz így ki, hogy beszedte azt a kollagént.

A természetességre törekednék picit, a harmóniára, hogy harmóniában legyek magammal, hogy bízzon magában az ember 40-50 évesen, hogy letett az asztalra egy csomó mindent, szült gyereket, felnevelte, kibírta, túl van rajta, mindegyikünknek megvannnak a maga nehézségei, a sorsa és ebben a szépség is, és ezt tessék megbecsülni, tessék magunkat jobban szeretni. Talán magamnak is mondom ezt. Amit így mostanában megtapasztalok, hogy a legtöbb baj abból van, hogy bejön hozzám egy páciens, attól szenved, hogy nem szereti magát eléggé, hogy nem fogadja el magát, talán nem is a környezete, hanem ő saját magát. Ezt próbáljuk meg, hogy mindenki értékes és szeressük magunkat kicsit jobban.

Nagyon jó végszó lett Éva, köszönöm szépen a beszélgetést!

*2000-ben végeztem a Semmelweis Egyetemen, majd ösztöndíjas PhD hallgatóként folytattam tanulmányaimat, amit summa cum laude minősítéssel végeztem. Chicagoban kutatóként dolgoztam 2003-2005 között a Rush-University Medical Centerben.

Diabetológia, obezitológiai licencemet 2014-ben, endokrinológia szakvizsgámat 2016-ban szereztem meg. 2006 és 2008 között a SOTE I. számú Belgyógyászati Klinikán, 2008 és 2009 között a Bajcsy Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet III.sz. Belgyógyászati Osztály Diabetológiai és anyagcsere-, majd a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ, II. sz. Belgyógyászati Osztály Endokrinológiai és diabetológiai részlegén voltam osztályos orvos.

Jelenleg a Rózsakert Medical Centerben és a Duna Medical Centerben dolgozom, illetve az Alakorvoslás Program szakorvosa vagyok. E mellett rendszeresen tartok előadásokat továbbképzéseken valamint publikálok.

Facebook Comments