45 éves, négy gyereke van és Európa legjobb magasugrója

45 éves, négy gyereke van és Európa legjobb magasugrója

zs_fokep.jpg
Csóra Zsanett-tel pontosan 10 éve találkoztam először Pécsett, ahova munka miatt sodort az élet, és ahol ő a város legjobb éttermét vezette. Sokat találkoztunk, de akkor még fogalmam sem volt, hogy 10 évvel később a blogon fogok majd írni róla, azért mert Zsani pontosan azt csinálja, amit mindannyian szeretnénk: jól érzi magát az életében, mellette pedig folyamatosan új dolgokba vág bele, és valósítja meg gyerekkori vágyait, igazi 40 feletti példakép! 
screenshot_20191116-180037_instagram.jpg

Minden úgy kezdődött, hogy matek-tesi tanár akartam lenni. 

A sport gyerekkoromtól meghatározó az életemben. Zalaegerszegi vagyok, ott jártam speciális testnevelés osztályba az általános iskolában, nagy dicsőség volt, hogy felvettek, mert csak jó sportoló és jó tanuló (!) gyerekek lehettek ott. Alsóban torna-, úszás versenyeken is indultam, de harmadiktól már az atlétikáé volt a főszerep. Hál’ Istennek sikeres voltam, így mindig örömmel mentem edzésekre, bár valószínű azért voltam sikeres, mert heti 4-5 edzésünk volt, plusz a sport osztály heti 2 úszás és még 3 tesi volt, délutánonként meg az udvaron fociztam a fiúkkal, fogócskáztunk, bújócskáztunk, bunkert építettünk…egész nap mozogtunk, ami a mai gyerekeknél hiányzik. Aztán egyetemen a versenysportot abbahagytam, de az egyetemi kosár csapat tagja voltam, indultunk a kispályás foci bajnokságban, ping-pong, csocsó, minden, ami mozgás, sport, jöhetett.  

Nehéz definiálni a foglalkozásomat, a gyerekeim is mindig kérdezik! Először elvégeztem a Közgazdaságtudományi egyetemet, utána három évig PhD tanulmányokat folytattam, majd jött a jogi egyetem Pécsett. Mindig is matek- tesi tanár szerettem volna lenni, így természetesen tanítottam, előbb középiskolában, majd Pesten a PSzF-en és a Külker Főiskolán pénzügyi, adó és mikro-, makró ökonómiai tantárgyakat. Imádtam!

Hat éve pedig Bécsbe költöztünk, ahol fociedző vagyok! 

Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, megértjük egymást, kölcsönös a bizalom.
Bár ez még mindig nem tesi tanár, gondolkozom, hogy azt is elvégzem, mondja nekem a telefonban. 
Egy A ligás u12 fiú csapatot irányítok már 3 éve, ahol a legkisebb fiam is rettentően ügyesen focizik, ő már korosztályos válogatott is.
fb_img_1573924251943.jpg

Nálunk a sport kötelező,  a lelki és testi egyensúlyhoz szükség van rá, így mindhárom fiam ebben az egyesületben focizik, a kislányunkat is elhoztuk ide, pár alkalommal jól érezte magát, majd közölte, hogy inkább balettozna…

42 évesen, azaz három éve kezdtem újra az atlétikai versenyzést, a magasugrás a fő számom, ebben indulok a világversenyeken is, de mellette indulok távolugrásban, gerelyhajításban és súlylökésben is az országos bajnokságokon.

Szeretnék példát mutatni, egészségesnek maradni minél tovább, és megmutatni, hogy 40 feletti is lehet jól kinézni! És nem utolsó sorban, 2020-ban Torontóban versenyezni a világbajnokságon.
Amikor kérdezem, hogy miért pont az atlétika, azt mondja, az atlétika választotta őt. Tudtam jól ugrani, futni, kislabdát hajítani, és jó koordinációs készséggel rendelkezem. Ez egy egyéni sport, így a teljesítményem csak tőlem függött, és függ most is. Minden nap mozgok, hetente 2-3 alkalommal futok 3-5 kilométert, mellette erősítek a kis focistákkal edzésen heti háromszor. Télen alapozáskor heti egyszer konditerembe megyek, versenyek előtt kb. hatszor elmegyek magasat ugrani. Addig fogok sportolni, amíg bírom, amíg jól érzem magam, amíg pluszt nyújt a mindennapokra. Nem edzem a halálba magam.

De a sport miatt kevésbé vagyok fáradékony, jókat tudok kirándulni a gyerekekkel, erősebb a szívem, szeretem, hogy vannak izmaim, és feszes a bőröm. Persze reggelente már nem úgy ugrok ki az ágyból, mint 20 évesen, de rövid nyújtózkodás után helyreállnak a dolgok. Az öregedéssel kapcsolatban, amit észrevettem, hogy a szemem romlott, de szemtornával javítható, és persze ráncosodok, de ez a sok vigyorgástól van.

Nem félek az öregedéstől. Ugyanis, azt érzem, hogy egyre jobb az életem, nálam tényleg igaz, hogy 40 felett kezdődött igazán az élet!
Sport, jó ételek, jó társaság, szórakozás, mosolygás, boldogság, jó film, jó könyv, pozitivizmus. A férjem sokat segít, támogat az atlétikában is, mindig együtt megyünk a nemzetközi versenyekre, sok erőt ad. Naponta beszélek húgommal, aki amúgy pszichiáter orvos, de természetgyógyász is, aki mindig feltölt erővel, ha fogytán vagyok. Vele és a többi barátnőinkkel szoktunk poénkodni, hogy majd öregkorunkra kibérelünk egy menő öregotthonban egy szupi szintet, és ott fogunk “bulizni”! 
received_405864043631889.jpeg
A legbüszkébb a négy gyerekemre vagyok! Imádom, hogy mind különböző, de mégis hasonlítanak egymásra, cukipofák, viccesek, okosak, sportolnak, életre valók. 

Ha a versenyeimet kérdezed, az első Európa Bajnokságomon Aarhusban 2017-ben elért eredményemre, amikor 140 cm-t ugrottam borzasztó időjárási viszonyok között, ezzel az 5. lettem, ez volt az első nemzetközi versenyem, szuper volt, baromi büszke voltam magamra!

fb_img_1573924127569.jpg

2018-ban 6. lettem EB-n és VB-én is, 2019 szeptemberében EB-én ismét 135 cm fölé repültem, így 6. lettem, nagyon-nagyon boldog voltam, ugyanis augusztusban volt egy sérülésem, varrták a fejemet, és pont nem sportolhattam 10 napig a verseny előtt, és ennek ellenére ilyen jót ugrottam. A legidősebb voltam a W40-ben, egyedüli 1974-es. Ötévente vannak a korosztályok, jövőre már W45-ben indulok. 

screenshot_20191116-180135_instagram.jpg
Úgy is fogalmazhatnék, hogy Európa legjobb 1974-es születésű magasugrója vagyok az EB eredmény alapján.
Idén az országos bajnokságon távolugrásban, és gerelyhajításban is első lettem, súlylökésben második. Ez egy szuper év volt!
fb_img_1573924139746.jpg

Amúgy sokan vagyunk világszerte senior atlétanők, minden évben egyre többen, ami nagyon inspiráló.
Jó lenne, ha minél többen látnának minket, hogy igen, ennyi idősen is lehet ilyen kondiban lenni, és hogy a sport rengeteg mindenben segít. Magyarországon aktívan kb. ötvenen vagyunk. A legidősebb W80-ban versenyez, azaz 80 feletti. Ezért is jó világversenyekre menni, mert ott lehet igazán látni, hogy 60 felett is baromi jól nézhet ki egy nő! Mindig erőt ad a folytatáshoz.  
screenshot_20191116-180354_instagram.jpg

Nálam a pozitivitás alap.
A mottóm: Kezd a napot egy mosollyal! Ha mosolyogsz, a jó emberekkel csodát teszel, a seggfejeket az őrületbe kergeted! 
A legfontosabb, hogy maradj mindig pozitív, és ne vitatkozz feleslegesen!  Másnak is lehetnek problémái Ha valaki hússzal megy előttem az úton, akkor nem ordítom le a fejét, hogy menjél már öreg.

fb_img_1573923977220.jpg
Jelmondataim:
  • Öltözködj színesen, legyél más, mint a többi, ne szürkülj bele a mindennapokba!
  • Táplálkozz egészségesen, egyél mindent, de ésszel. Lehetnek habzsoló napok, amikor a szervezeted kívánja, de ésszel.  A “mit főztél anya?” kérdésre a válaszom “nagyon finom, tiszta egészséges.“- a gyerekeim már röhögnek, “Aha, tuti finom”! De persze finom is, és eszik.
  • Ne szennyezd a környezeted! Szívügyem a szelektív szemétgyűjtés.
  • Ne veszekedj! Nem szeretem az erőszakot, a háborút, két ember között sem, véleményem szerint minden megoldható diplomatikusan.
Imádok utazni, új helyeket felfedezni. Mivel külföldön élünk, ezért minden nyarat azzal kezdjük a húgomékkal, hogy Magyarországon elmegyünk 5 napot kirándulni, hegyet mászni, ismerd meg hazád program. Balaton észak, Börzsöny, Mátra pipa, jövőre Bükk jön:)  Mindig anyu, apu, 2 lánya és a 8 unokája megyünk együtt, a család nagyon fontos számomra, a szüleimmel naponta beszélek telefonon.
screenshot_20191116-180202_instagram.jpg

Könyv: Leslie L. Lawrence, Rejtő Jenő, most olvasom a Pál utcai fiúkat, Tüskevárt, amik most nagyon tetszenek!

Filmek: vígjátékok közül: Sex and the City, Brigitte Jones, Mamma mia, klasszikusok: Forrest Gump, Dirty Dancing, Pretty Woman, Grease, Kill Bill, Ponyvaregény, sorozatok: Star Wars, Harry Potter, Karib-tenger kalózai, Rocky, Valami Amerika, mesefilmek: Cápa mese, Némó kalandjai, Verdák, Shrek,Toy story, Jégkorszak. Ezek közül bármelyiket bármikor megnézném, bár nem sok időm van rá.

Zene: mostanság lounge, nyugi zene, zongora koncerteket is szívesen hallgatok, amióta a második fiam magától tanul iszonyat ügyesen zongorázni. Családi hagyomány a rockzene is. Gyakran járunk például Iron Maiden koncertre. Na, ott például Bruce Dickinson, az énekes, igazi 60 feletti példakép, hihetetlen mit művel a színpadon! Emellett versenyszerűen vív, hivatásos repülőgép pilóta a legnagyobb gépeken, számtalan egyetem dísztoktora irodalomból, zenéből, filozófiából. Jó 10 éve Rómában koncert után ugyanabban a szállodában laktunk és koccintottunk, elképesztő energia árad belőle, örök élmény marad..

Étterem: Ez jó kérdés! Mint tudod, igazi “gourmet” éttermeket vezettem Pécsett, amelyek országosan is top 10 éttermek voltak, így akár eléggé válogatós is lehetnék az alapanyagra és az elkészítésére. Viszont ez csak annyit jelent, hogy szívesen eszek akár csak egy Schnitzelsemmel-t is ebédre, de akkor a rántott hús legyen friss, a panír ropogós ne vizes, a zsemle meg ne felfújt, hanem kovászos, mint ahogy jöhet hozzá kovászos uborkában is. Néha a legkisebb focipálya melletti szurkolói kantinokban is fellelhető ilyesmi Ausztriában.

 
Foci: Az olasz foci az etalon a taktika miatt, az Inter meg a kedvenc csapat a családban, néha akár Milánóig elmegyünk egy-egy bajnoki “tanulmányútra”. Élőben teljesen mást láthat a “szakember”, egyszerre lehet átlátni az egész pályát, például hogy mit csinálnak, hogyan és miért a védők, amikor még az ellenfél védelménél van a labda. Ilyesmit a világ legjobb technikájú tévés közvetítései sem tudnak visszaadni, az atmoszféráról nem is beszélve. Elképesztő a kollektív energia, ami 70 ezer szurkolóból árad. Ennyi, egyet dobbanó lélektől az épület, azaz stadion sokszor abszolút spirituális hellyé válik. A San Siro stadion az újkori  Milánó  temploma lett, s bár újat kell helyette építeni, az emberek nem engedik lebontani. 
Persze a legjobb csapat mindig a ZTE marad!

fb_img_1574253584646.jpg

Koeman fivérek, Erwin és Ronald, edzők

fb_img_1574253609368.jpg

Marcel Koller, osztrák szövetségi kapitány

fb_img_1574253657024.jpg

Luciano Spalletti, edző, legutóbb az Inter-nél
********************
ÉLJENEK A 40 FELETTI NŐK! 
A NeverOrdinaryWoman a 40 feletti nők találkozóhelye, blog, női klub és még sok más. 
Alapítója Iványi Orsolya. 
Instagram
Facebook oldal
Hírlevél

Zárt csoport
Facebook Comments