Huszonévesen meg voltam győződve arról, hogy hamar rá fogok jönni, hogy valójában mi is akarok lenni, ha nagy leszek. Aztán nem így történt, inkább sodortak az események, ami egyáltalán nem volt rossz, és nem is gondolkoztam azon, hogy mi akarok lenni. Főleg a kommunikáció és PR felé irányított a sors, nagy multik, ügynökségek, kis cégek, aztán London, majd hirtelen 40 éves lettem és nem tudtam, hogy mi vagyok. Ez főleg amúgy akkor jön elő, amikor állás nélkül van az ember, nem érik sikerélmények, és egyfolytában megkérdőjelezi saját magát.
Mert arra ugye azért rájöttem 40 éves koromra, hogy nem vagyok és nem akarok egyenlő lenni a munkámmal. Mert nem erről szól az élet.
De akkor mi vagyok? Mi akarok lenni? Naponta teszem fel a kérdést magamnak, és már egész jól haladok, mert a tavalyi éles váltás az életemben – rendesen új helyzet elé állított (itt olvashatod el: 1 – 2 – 3) új lappal indulni, kitalálni újra magam, és ez sokkal nehezebb, mint gondoltam.
Addig is, szeretek olyan nőkről olvasni, akik 40 felett találták meg önmagukat, hivatásukat avagy egy teljesen új karrierbe kezdtek bele.
Tudtad, hogy az amerikai, kínai származású Vera Wang, az első számú menyasszonyi ruhatervező 40 évesen kezdte a businesst? Előtte 17 évig a Vogue magazin szerkesztője volt, majd dolgozott pár évet Ralph Lauren-nél. Szóval kvázi egy sikeres karriert feladta, a nulláról felépített egy vállalkozást, úgy hogy nem értett hozzá. Szerintem ez elég inspiráló!
Amikor utánaolvastam, meglepődtem, hogy 67 éves, fiatalabbnak gondoltam.
Julia Child a kedvenc példám, ugyanis 36 éves koráig egyáltalán nem is főzött, – bár én ezt a rekordot meg tudom dönteni 42-vel -, akkor vágott bele, amikor férjét Párizsba küldték külszolgálatra. Beiratkozott a Le Cordon Bleu főzőiskolába, aztán 2 barátnőjével megírta a francia konyhaművészet titkait (Mastering the Art of French Cooking), amúgy ekkor már 40 felett volt, majd rendesen beindult a szekér, televíziós karrier, még több könyv, világhír…
A 75 éves Martha Stewart, Amerika háziasszonya szintén a negyvenes éveiben járt már, amikor elkezdett szakácskönyveket írni és mindenféle más háztartási témára koncentrálni, aminek aztán az lett a következménye, hogy egy médiabirodalmat épített fel.
Mostanában Snoop Dogg-gal bohóckodtak egy tv show-ban, nagy sikerrel.
(Amúgy Martha Stewart egyszer előttem állt a sorban Londonban Ottolenghi-nél, ő is salátázott, mint én. Természetesen lefényképeztem.)
Helen Downie neve talán nem cseng ismerősen, de azért is tettem fel a listára, mert nem csak “híres” példákat akartam hozni.
Helen, az 50 éves londoni háziasszony (négy gyerek), három éve fogta magát és úgy döntött, hogy elkezd festeni. Csak úgy, hogy kiélje kreatív hajlamait, egy mellrák túlélés után amúgy. Fia egyik barátja javasolta, hogy tegye ki őket az Instagramra – “ott bármi megtörténhet” – , és hát meg is történt: mára 239 ezer követője van, és felfedezte magának a divatipar is. Konkrétabban: a Gucci egyik kreatív bedolgozója lett. Itt írtam meg a sztorit.
Anna Wintour (67), a divatipar nagyjából egyes számú tényezője, 39 évesen lett az amerikai Vogue főszerkesztője, ez amúgy 29 éve történt. Persze ő egész életében valamilyen formában a divatra koncentrál, kezdve azzal, hogy 15 évesen a legendás Biba butikban volt eladó, majd a Harrods luxusáruházban gyakornok. Wintour amúgy angol, én is sokáig amerikainak gondoltam.
Volt szerencsém közelről látni Wintour-t a London Fashion Week-en a Hunter bemutatóján, pontosan olyan, mint a képeken.
Szóval, van idő, hiszen úgyis csak akkor lesz jó, ha valóban azt csinálod, amit szeretsz, és ehhez sokunknak idő kell. Én mindig is irigyeltem azokat, akik korán rájöttek arra, hogy mivel akarnak foglalkozni egész életükben. Persze ez nem jelenti azt, hogy ez nem változhat időközben.
Aztán az is ott van, hogy nem lehet mindent előre kiszámítani, meg amúgy se történik soha semmi sem úgy, ahogy elképzeljük, ezért sokkal egyszerűbb és kényelmesebb, ha hagyjuk, hogy történjenek a dolgok körülöttünk, persze közben figyeljünk és legyünk szemfülesek, és vegyük észre azt, amit az univerzum üzenni akar nekünk. Néha ugyanis ott van a szemünk előtt, és mégsem látjuk. Vagy látjuk, de nem akarjuk elfogadni. Néha egy véletlennek tűnő esemény, találkozás valakivel, egy hirtelen elhatározás, tényleg megváltoztathatja az életedet.
A kérdés persze mindig az, hogy elég bátor vagy-e változtatni, és lépni, vagy inkább elvagy a langyos állóvízben, a biztonságban, miközben semmi nem történik az életedben évek óta.
Már nem ítélkezem, van akinek ugyanis a langyos állóvíz kell és van akinek nem. Én az utóbbi vagyok, sokszor megégettem magam, sokszor voltam lent, és még leszek is, de az élet olyan rövid, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak, hogy unalmas életem legyen.
Itt is vagyok: Instagram