A londoni létem alatt, amikor a London Fashion Week-re jártam, rájöttem, hogy sokkal jobban érdekel maga a divatipar, mint a ruhák.
Mi történik a háttérben, hogyan változik és mi mozgatja a divatipart? És persze ott vannak még a kik is. És bár már egy éve nem voltam Londonban, amióta toszkán háziasszony lettem, még mindig figyelemmel kísérem mi történik, egyfajta hobbi, tágítom a világlátásomat.
Szóval az 57 éves Lucinda Chambers, a divatvilág egyik ismert és elismert stylistja okozott némi zűrzavart mostanában, miután igencsak őszinte interjút adott arról, hogy 36 év után kirúgták a Vogue-tól.
Ezt ugyanis így nem szokás leírni, ugye. A divatiparban meg főleg nem. Meg hogy a Vogue-nál ilyenek történnek ??
Pár hónapja napvilágot látott a hír, hogy az 59 éves Alexandra Schulman főszerkesztő 25 év után távozik az angol Vogue éléről. Pont nemrégiben fejeztem be a könyvét, amely pontosan arról szólt, hogy milyen a Vogue-nál főszerkesztősködni. Fárasztó, ha egy szóval kell jellemeznem.
Tavaly volt 100 éves a Vogue, volt centenáriumi kiállítás (amit megnéztem), fesztivál (amire elmentem), sőt film is készült a neves dátumra, azt gondolom, hogy ő is azt gondolta, hogy a csúcson kell abbahagyni.
Nemrégiben megnevezték az új főszerkesztőt, aki szöges ellentéte Schulmannak: a (fekete) 46 éves Edward Enninful Ghana-ban született, Londonban nőtt fel, és 16 éves kora óta mozgolódik a divatiparban, volt modell, aztán újságíró több neves magazinnál, stylist, és 2016-ban már OBE-t ( Officer of the Order of the British Empire ) is kapott a divatban elért tevékenységéért.
Enninful majd októberben kezd, de kiderült, hogy az ő utasítására rúgták ki Chambers-t. Amúgy nyilván nem újdonság, ha új főnök jön, vele együtt jönnek az ő emberei is, a régiek meg néha mennek.
Chambers Beatrix Miller személyi asszisztenseként kezdett a Vogue-nál, majd Grace Coddington asszisztense lett, és az évek alatt számos legendás fotózást stylingolt, legutóbb például amikor Kate Middleton volt a címlapon.
Chambers interjúja igazi “csemege”, ha lehet így fogalmazni, nem elfelejtve, hogy itt egy ember élete illetve karrierje rogyott meg, hiszen olyan témákat is feszeget, amelyeket nem nagyon szokás.
“Az igazság az, hogy egy ideje már nem olvasom a Vogue-ot. Talán mert túl közel voltam vagy mert már túl régóta dolgoztam ott, és azt sem éreztem soha, hogy Vogue-os életmódom lenne. Az újságban szereplő ruhák a legtöbb ember számára irrelevánsak, hiszen nevetségesen drágák. Sajnálatos, hogy a magazinok elveszítették egykori tekintélyüket, ma már inkább a leggyorsabbak és exkluzívak akarnak lenni. Elfelejtettek hasznosnak lenni. A divat egyfolytában eladni próbál valami olyat, amire egyébként nincs szükségünk. Nincs szükségünk még egy táskára, cipőre vagy ruhára. Miért nem lehetnek a magazinok hasznosak és inspiratívak egyszerre?”
“A júniusi címlap Alexa Chung-gal és azzal a Michael Kors polóval szégyen volt. Nagy hirdető, így tudtam, hogy egyszerűen meg kell csinálni. Már amikor csináltam, akkor tudtam, hogy gyenge lesz.”
Persze az is kérdés, hogy van-e értelme felégetni minden hidat magunk mögött egy ilyen interjúval?
A HR-es szakemberek nyilván azt mondják, hogy ilyet ne csináljunk, de időről időre akad egy bátor nő, aki bevállalja, akkor is ha fogalma sincs, mi lesz vele.
Mindenesetre, számomra ez az interjú rendkívül frissítően hatott, talán azért is, mert például Chambers világéletében a divatiparban dolgozott, 36 év a Vogue-nál, a világ egyes számú divatipari termékénél és mégis úgy érzi és le is írja, bevállalva a sebezhetőségét, hogy a divatban még ő is csak egy kis hal, és ha majd szeptemberben jönnek a divathetek, kap-e majd belépőt, hol fog ülni, ugyanis a divat ilyen, jól megrág, aztán kiköp.
Én drukkolok neki, és kíváncsian várom, mi lesz a következő lépése.
A teljes interjú ITT.