A mai napig ugyanezek a kérdések mozgatnak belülről, persze kiegészítve azzal, hogy ma már sok mindennel tisztában vagyok és esetenként én is tudom irányítani a történéseket.

A tanárságból talán a rengeteg beszéd maradt meg igazán, a kolléganőm mesélhetne erről…

Hogyan jutottál el idáig?
Amióta az eszemet tudom, makacsul ragaszkodtam ahhoz, hogy egyedül álljak meg a magam lábán. Mindehhez hozzájárult, hogy 18 éves koromban elvesztettem édesanyámat, apám pedig korábbi családi válás miatt Miskolcon él (azóta is) a családom nagy részével; nagyim 86 éves és én vigyázok rá, ma már Csepelen lakik egy szuper otthonban.

Nehéz évek voltak, így visszagondolva, és sosem tudok elég hálás lenni azért, hogy az apám akkor, a korábbi, gyengébb, személyes kapcsolatunk ellenére, segített a makacs fiának, hogy azért kajája legyen, fizethesse a lakását és a családjával kapcsolatot tartson fenn!

De a nehezebb, ámbár egyre tudatosabb időszak után, felismertem, hogy beszélni tudok igazán, így nekem valahol a kommunikáció területén kell elhelyezkednem. Egyetem végén jött egy lehetőség és első igazi munkahelyként a TriGránitnál dolgoztam gyakornokként, majd Office Managerként.

A sors nagyon kegyes volt, mert Tábori György (a hazai PR egyik úttörője) mellett tanulhattam és figyelhettem őt. De már itt is a CSR, a társadalmi felelősségvállalás kérdésköre mozgatott a leginkább. A válság 2008-as időszakában eljöttem a cégtől, megjártam egy kommunikációs ügynökséget, mondván, ezt az oldalt is látni kell, de ennek is vége szakadt és jött a váltás. A nagy szerelem csapott bele az életembe, mind magánügyileg, mind szakmailag. Most már nyugodtan mondhatom, hogy sorsfordító találkozás volt és azt hiszem, így kellett lennie.

Bejutottam a Magyar Képzőművészeti Egyetemre, és megkaptam egy addig nem létező pozíciót, kommunikációs munkatárs lettem. El sem tudom mondani, mekkora boldogság és szakmai kihívás volt ez egy igazából kezdő szakember számára. De nagyban erősített, hogy a nehézségek ellenére, sok-sok támogatással, mégis sikerült elindítani valami változást.

Ismertebb lett az intézmény kiállítótere, több megjelenés született a suliról és még az ott dolgozók is megjegyezték, hogy eddig ismeretlen emberek is felbukkantak a kiállításokon. Ebből az időből datálom a kultúra iránti szerelmemet.

Még itt a Képzőn találkoztam egy kommunikációs szakemberrel, akit épp akkor kértek fel az abban az évben induló új, komolyzenei fesztivál sajtózására. Megkérdezte, nincs-e kedvem vele tartani, és persze, hogy volt. A következő évtől kezdve már egyedül csináltam a mára nyolcadik évét élő Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál marketingkommunikációját.

Életem egy másik meghatározó pillanata volt, amikor megismerkedtem egy festőművésznővel Kupeczik Ágnessel a Képzőn, aki épp egy saját kiállítást hozott tető alá és megkért segítsek neki kicsit sajtózni az eseményt. A tárlat, az akkor még Arany János utcában székelő Werk Akadémián volt.

Sokadszor mondom, de itt is szerelem volt az első látásra. A Vándor Ágnes és Réz András vezette suli, valamiért az én világképemet és gondolkodásomat jelenítette meg, adott neki húst és vért. Összebarátkoztam a házaspárral és úgy történt, hogy a következő szemesztertől már velük dolgoztam. Másfél év múlva, pedig már én vezettem az akkor még Kurátor képzésnek hívott, ma már átalakított Művészeti menedzser képzést.

Röviddel ezután, létrehoztam a kortársPRos-t, ami ma már több, mint öt éves.

Eddigi karriered során mi volt a legnagyobb sikered, mire vagy a legbüszkébb?
Életemben a maximalizmus és a naiv őszinteség különös elegyet alkot.

Így egyszerre sosem vagyok elégedett semmivel, miközben mindenért hálás vagyok, ami előremozdítja a saját, vagy a partnerek életét, projektjeit.

Hosszútávban gondolkozom, így annak örülök a legjobban, amikor a partner elégedett.

Ha magamról van szó, óriási boldogságot okoz, amikor megkeresnek egy-egy számomra igazán
lényeges és fontos témával, aminél korábban éreztem, lehet, tudnék változást előidézni a
tudásommal. És megbíznak bennem.

Azt gondolom, hogy bárhol, de a művészeti piacon még inkább, a bizalom a művésszel az egyik legnagyobb siker, amit el lehet érni. Ha ezt megkapom, lángolok, és annyira magaménak érzem a dolgokat, hogy talán ez tud plusz energiákat felszabadítani bennem.

De ha sikert kell kiemelni, akkor azt mondanám, hogy pár éve elvittem a werkes hallgatóimat a Belvárosi Színházba, ahol Orlai Tibor tartott órát nekik színház menedzsment témakörben. Előtte nem ismertem őt személyesen, és benn maradtam meghallgatni az előadását.

Az óra végére tudtam, hogy borzasztóan szeretnék vele dolgozni. Sok év tapasztalattal előttem járva, de ugyanazokat a gondolatokat mondta el, amelyekben én is hiszek.

Az előadás után beszélgettünk, lehetőséget kaptam, hogy egy kampánnyal bizonyítsak neki és azóta is együtt dolgozunk. Büszke vagyok magamra, hogy vettem a bátorságot és bizonyítottam egy rendkívüli embernek.

Mellényúlásod? Mit tanultál belőle? 
Volt pár. Leginkább olyan esetek vannak az életemben, amikor nem mértem fel elég hamar a partner elvárási indexét, vagy, hogy egyáltalán, ha mondok valamit, az mekkora súllyal esik latba az életükbe.

Amikor ténylegesen művésszel dolgozom közvetlenül, akkor nagyon oda kell figyelni, mit mondok, és végig kell, gondolom, milyen végkimenetelei lehetnek az általam állított dolgoknak.

Dolgoztam egy híres művésznővel, aki csodálatos személyiség, óriási tehetség, hittem benne. De valamiért nem tudta elfogadni azt, hogy egy kialakult brand megváltoztatása, vagy éppen továbbvitele áldozatokkal jár, más irányokat kell néha venni, és ha meglépi az ember, akkor az időbe telik. Főleg a magaskultúrában. Az elválás pillanatában mérhetetlen szomorúságot éreztem, de közben meg is világosultam, hogy jobb volt meglépni ezt a döntést, mint később talán elmérgesíteni a helyzetet.

Sosem szeretek rosszban elválni senkitől, mondván, ki tudja, mit hoz a jövő.

A legjobb üzleti tanács, amit valaha kaptál? Vagy amire te jöttél rá?
A szakmámban a türelem, az odafigyelés, az elhivatottság, a hit és önazonosság elengedhetetlen. Ezután érkezik minden szakmaiság.

Aki projektként vagy száraz munkaként közelít a kultúra bármilyen válfaja felé, az nem sokáig marad benne.

Ha újra kellene kezdened, mit csinálnál másképpen?
Azt hiszem, talán több időt töltenék a művészekkel, de nem túl sokkal többet.( nevet)

Azért sikerült szerintem sok mindent megvalósítanom, mert nem léptem át egy pontot, és tudtam hideg fejjel, szakmailag dönteni.

Hogyan telik egy napod? 
Kávéval indul, gyakran kettővel, majd kutyasétáltatással. 8.30-tól általában már a gépem előtt ülök és estig a munkával foglalkozom.

Őszintén szólva, mivel a munkám a hobbim is, így nehéz néha meghúzni a határt. Színházba, koncertre, kiállításra megyek, miközben járatom az agyam, hogy mi történik, hol van egy ismert újságíró, kinek kit szeretnék bemutatni.

Ez a munkám, de mégis nem érzem, hogy az volna.

Hogyan kapcsolódsz ki?
Akkor, ha valami teljesen mást csinálok, mint a művészet.

Nemrég költöztünk/lakásfelújítottunk a párommal. Borzalmasan hosszú és megerőltető időszak volt. Bár megmondom őszintén, hihetetlenül sokat adott nekem ez az időszak, mert elsajátítottam új kommunikációs készségeket, amelyeket eddig nem kellett soha használnom. Mondjuk úgy, hogy az eddig nem használt erélyesebb oldalam mutatkozott meg.

Vállalkozónak tartod magad?
Most már nagyon is. A kezdetekben teljesen rábíztam magam a könyvelőmre, és az ügyvéd barátomra. De ma már merem azt mondani, hogy jobban tudok dönteni, tudok kompromisszumokat hozni. Tudom, hogy mi éri meg nekem és főleg a cégemnek.

Tudatosan építed a karrieredet? Használsz-e üzleti tervet?
Tudatosság a kezdetek óta van bennem igen.

Hiszem, hogy a félelem nem visz előre, és meghunyászkodni nem lehet, így sikerorientáltan igyekszem előre menni. Jó kompromisszumokat kell tudni kötni.

Bevallom őszintén, akkor kezdtem el nagyon tudatos lenni, amikor 2-3 éve egyre több visszajelzés érkezett, nem csak partnerektől, hogy jó az, amit csinálok. Az elején nehezen hittem el, mert a maximalizmusom nem engedte, de a lelkemnek jól estek és minél több ember tudta pontosan megfogalmazni, miért gondolják komolyan a véleményüket, én annál inkább éreztem az erőmet és tudtam hosszútávon előre tekinteni.

Mi az a tulajdonságod, amire a legbüszkébb vagy?
Talán, hogy minden helyzetben képes vagyok optimistán gondolkodni, és folyamatosan a megoldásokra törekszem, nem ragadok le a problémák gyökereinél.

Hol látod magadat 5 éven belül? Hova szeretnél eljutni?
Sok tervem van nagyon. De leginkább arra vágyom, hogy a cégem olyan brand legyen, amit a minőség és a szakmaiság fémjelez. A benne dolgozók, hittel és őszinteséggel tudják képviselni a partnereket.

Magammal szemben elvárásaim vannak, hogy milyen irányban kell fejlődnöm még. Meg kell találnom az egyensúlyt a magánéletem és a munkám között. A fentiek fényében, sosem egyértelmű a határ holléte.

Jelenlegi munkáid, projektjeid? 
2017 ősze az egyik legsűrűbb időszak lesz, amit a cégem megélt.

Az Orlai Produkciós Irodával 4 premierünk lesz a Belvárosi Színházban és a Hatszín Teátrumban.

A Színházak Éjszakáját először csináljuk szeptember 16-án.

A 2. Humen Film Fesztivál sajtójával is foglalkozunk.

A Highlights of Hungary ötéves lesz, és óriási megtiszteltetés, hogy a márkát mi ápolhatjuk most.

A Finn Kulturális Intézettel (Finnagora) szintén brandépítésen dolgozunk.

Nagy boldogság, hogy Tenki Réka színésznővel egyre szorosabb szakmai kapcsoltba kerülünk és segíthetjük az ismertségének növelését.

A Werk Akadémia új tanéve indul benne a Művészeti menedzser képzéssel, aminek az órarendjét épp most állítom össze.

A Nyitott Műtermek délutánjával és az Art Market Budapesttel is évek óta dolgozunk, amik most lesznek októberben.

Új utakra tévedünk, mert Nagy Dániel Viktor színművész a színészi pálya mellett a zenei munkásságát is egyre jobban előtérbe helyezi, így sok ehhez kapcsolódó feladatunk lesz.

És még októberben segítünk a FairPlay esemény kommunikációjában, amely a legális zeneletöltés mellett száll síkra Magyarországon.

Ezek mellett a 2018-as, harmadik Budapest Art Week kommunikációján is már nagyban dolgozunk. (A képen Bérczi Lindával, a Budapest Art Week igazgatójával, jövőre áprilisban!) 

Van-e példaképed? Ha igen, ki vagy kik? Ki inspirál?
Kedvenc idézetem ez: „Gondolkozz, ahogy apád tanított. Élj, ahogy anyád tanított.”

Az idő múlásával arra jöttem rá, hogy a szüleim a legfontosabb példaképeim. Édesanyám teljesen más személyiség volt, mint édesapám, de a lelkük semmiben sem különbözik. Talán ezért lettem olyan, amilyen.

Minden érdekel, nem tudom sokáig lekötni magam egy dologgal. Az agyammal megyek előre, de a szívem és a lelkem adja az irányokat, nevezzük megérzésnek őket.

A többit meg megtanulom, hibákkal, sikerekkel együtt az úton.

Milyen támogatás hiányzik a legjobban? 
Itt jó lenne írni, hogy hát nincs pénz a kultúrában és máshol jobb; de azt kell mondanom, hogy aki ezt a világot választja, tisztában van a lehetőségekkel.

A világ más tájain is hasonló a helyzet, csak mindegyiket a saját körében kell értelmezni.

Úgy gondolom, ha kiáll magáért az ember és bizonyítja a szakmaiságát, akkor választhat és a kezdeti nehézségek után megérkezik az, ami anyagi sikernek nevezhető. 

Milyen költséghatékony megoldásokat használsz? 
Igyekszem minden projektből tanulni, és ha elsajátítható és hasznosítható tudásra teszek szert, akkor nem kell egy új alvállalkozót behívni a következő alkalommal.

Most jelen pillanatban sok munka van, ezért úgy igyekszem új munkatársat felvenni, hogy stratégiailag, előre látva megfelelő habitusú és kvalitású személy legyen.

Hogyan reklámozod magadat? Kell-e reklámozni magadat? Költesz-e marketingre?
Ritkán költök hirdetésre, szóróanyagra. Mert alapvetően a munka minősége határozza meg, hogy lesz-e követező projekt. A legtöbb forrást a honlapunkra költöm. Vagy épp a teljesen új saját céges projektünkbe, amivel a kulturális kommunikációs szakmát célozzuk meg.

Egy konferenciasorozatot tervezek ősztől, amibe külföldi szakembereket hívok meg előadni és különböző témákra kívánunk megoldásokat kínálni. Ennek a neve az In Art We Trust, de erről később mesélek majd.

Hogyan jöttek az ügyfeleid?
A partnerek többségével úgy kerülünk kapcsolatban, hogy beajánlanak minket hozzájuk, vagy súgnak, hogy most lenne érdemes őket megkeresnünk.

Szeretem a művészeti világot, mert személy szerint sosem találkoztam ellenérzéssel, vagy elutasítással, ha megkerestünk valakit.

Azt vallom, ha a partner még nem is biztos abban, mi kell neki, de azt tudja, hogy kell valami és úgy találja meg az utat akár hozzánk, akár más szakemberhez, akkor már nyert ügye van. Ezzel a szakma és a kultúra élvezői is gazdagabbak lettek.

Mit szeretsz a legjobban, ebben a munkában?
Azokat a pillanatokat, amikor igazi örömöt látok az alkotók, menedzserek arcán, hogy a produktum, amit létrehoztak, bármilyen értelmezésben is, de sikeres. A csillogó szemek mindennél többet érnek, hiszen tudom, hogy valami csodában volt részem, és segíthettem elérni valamit, amire ki vannak éhezve a művészek és a menedzserek.

Én nem vagyok valami látványos örömködő, mert mindig a következődolgokra gondolok, de azokban a pillanatokban, amikor kilépek a jövőről való gondolkodásból, hihetetlen melegség jár át, vegyítve egy kis büszkeséggel.

Egyedül dolgozol, van-e segítőd?
Kolléganőmmel ketten visszük a fősodort. Augusztus végétől lesz új munkatársunk.

Rajtuk kívül újságírókkal, grafikusokkal, fotósokkal és videósokkal dolgozunk együtt. Elég nagy team vagyunk igazából. Múltkor számoltam össze, 12 ember munkáját koordinálom olykor egyszerre. Élvezem.

Mottód?
A nyugodt tenger, nem igényli a szakképzett tengerészt. – Roosevelt

—–

Kedvencek..

Facebook Comments