Tavaly augusztus 5-én fogtam magam és 2 bőrönddel beültem egy autóba egy pasi mellé, akivel egy hónapja találkoztam és kiköltöztem Toszkánába, hogy megváltoztassam az életemet.
Ki ne álmodozna egy ilyenről unalmas óráiban?
Valljuk be, mindenkinél eljön egy pont, amikor elkezd azon gondolkozni esténként az ágyban lefekvés előtt, hogy hová vezet mindez, valóban azt csinálom, amit akarok, mi lenne, ha holnap felmondanék és elmennék jógaoktatónak/virágkötőnek/webdesignernek? (Nálam ez a 3 akadt be, az utolsóba bele is vágtam, nem az én utam..)
Aztán átgondolod a napodat és megint kipipálod, hogy ma sem történt semmi érdekes és tudod, hogy holnap sem fog.
Mert csak akkor fog, és ezt te is tudod, ha TE változtatsz az életeden. Várhatod persze, hogy valaki bekopog az ajtódon, és azt mondja, hogy jöttem és elviszlek egy másik valóságba, és ha meg is történik, akkor már nagyon öreg leszel és és bánni fogod, hogy ilyen sokat vártál. (Persze sose késő!)
Ne gondolkozz sokat
Szóval úgy voltam ezzel a lépéssel, hogy ha nem lépem meg, soha nem fogom megtudni, hogy mi lett volna, és egész életemben ezen fogok rágódni.
Még akkor is meg kellett lépni, ha benne volt a pakliban, hogy nem lesz jó, nyilván az első hónapban mindenki a legjobb arcát mutatja, viszont nem fogom bánni, hogy megléptem, mert legalább kiléptem a komfortzónámból, – tudod, ahol a varázslat történik! -, és volt egy jó kis kalandom.
Az életben ritkán van olyan, amikor minden összeáll. Amikor valamilyen varázslatos módon, bármilyen kifogást találsz ki, az egyből eltűnik. A lakásomat pont eladtam (viszlát svájci frank hitel!), szabadúszóként dolgoztam és amúgy meg azt éreztem, hogy most BÁRMI megtörténhet. Gyakorlatilag ez lett a mantrám, és aztán nem volt más választásom, mint beleugrani az ismeretlenbe.
Hagyd, hogy sodorjanak az események
Kell egyfajta lazaság, hogy feldolgozd azt, hogy elköltöztél egy olyan országba, ahova amúgy magadtól sose. Én ugyanis sose szerettem a “déli mentalitást” és most meg lehet kövezni, de sose vágytam Olaszországba.
Így aztán érthetően és utólag okos vagyok persze, és most már tudom, hogy sokkal nyitottabban kellett volna hozzáállnom sok mindenhez, ha már új életet kezdtem.
Mert például ugye ha elköltözöl városból nagyon vidékre, akkor hirtelen ott találod magad a természet lágy ölén és van a csend meg a madárcsicsergés, viszont nagyon sok dolog nincs és rengeteg új dolgot is meg kell tanulni, hogy a végén élvezd is.
És hiába vagy a csodás Toszkána kellős közepén, lakni itt teljesen más, mint egy hétig turistáskodni és jókat enni meg inni és ciprusfákkal fotózkodni.
Nem vagyok egyedül
A “forever single” kifejezést rólam mintázták, életem nagyobb részében egyedülállóként megszoktam, hogy mindent magam oldottam meg, hozzá is szoktam, nem problémáztam ezen, meg ugye, ha te csinálod, akkor biztosan úgy lesz megcsinálva, ahogy te szeretnéd.
Így aztán amikor 42 évesen életemben először valakivel összeköltöztem, nem volt könnyű megszoknom, hogy akkor mostantól mindent ketten csinálunk és mindig ott van!
Nyilvánvaló, hogy ezt nem szenvedésként éltem meg, hiszen azért költöztem hozzá, mert szeretem, meg főleg az elején minden izgalmas és új. Egyrészt jó érzés, hogy nem egyedül kell sok terhet cipelnem a vállamon, másrészt meg még mindig furcsa, hogy itt van valaki, akire mindenben számíthatok.
Miért nem vagyok egyedül?
Lehetne, hogy most pár óráig ne szólj hozzám? – mondtam a pasimnak, és nem értette. Először. Aztán megbeszéltük. Aztán megértette, hogy nekem több egyedüllét kell, mint neki. Me time – ne kelljen beszélnem, gondolkoznom, reagálnom, csak magammal legyek. (Forever single!) Most már érti és erre találtam ki, hogy havonta párszor bevonatozom Firenzébe egyedül, és csak mászkálok, beülök valahova, elmegyek múzeumba, mint szingli koromban Londonban.
Mi leszel, ha nagy leszel?
Kérdezte tőlem pár hete Signora Lia, – ő a gyógynövény/szakács-mentorom és az egyetlen helyi barátnőm, egy hetvenes hölgy, – és hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Mert a nagy hozzászokásban, megszokásban, tanulásban, megfelelésben, a környezetemnek, a pasimnak, a háznak, elfeledkeztem magamról. Azóta persze nem tudom kiverni a fejemből a kérdést, a következőkre jutottam:
Írónő 1. – Megírom a Toszkán lávszorit, óriási siker, Hollywood bejelentkezik, hogy megfilmesítik, Amy Adams és Toni Collette verseng a főszerepért.
Irónő 2. – Megírom az interjús könyvet a női vállalkozókról, amit ezer éve tervezek.
40 feletti modell – Lefogyok, ősz leszek és bejelentkezek a Grey Model Agency-hez. Én leszek a következő Maye Musk.
Vállalkozónő – Folytatom az eddigi marketinges tanácsadást, több ügyféllel. Boooooring!
Vidéki háziasszony, pro fokozat – További elmélyülés a ház és a házzal kapcsolatos teendőkben – tüzifa pakolásnál már talicskázom is – , szakácsművészetem tökéletesítése, extraként megtanulom a medence, a kazán és a víztisztító karbantartását is.
Health coach – Avagy egészségügyi tanácsadó, elkezdem kutatni a hosszú élet titkát, hirdetni a mediterrán életmód jótékony hatásait és mellette elismert influencer leszek a témában.
Mint láthatjuk, rengeteg lehetőség pottyanhat az ölünkbe, ha elég nyitottak vagyunk a lehetőségek felismerésére. Még nem döntöttem!
Barátok, mint olyan
A barátság annyit ér, amennyit kibír. Már nem tudom ki mondta, de jól megmondta. Ezért aztán, már régen rájöttem arra, hogy nem kell sok barát, mert amúgy a barátság felelősséggel jár, szóval nincs ingyen, dolgozni is kell rajta.
Amikor először hagytam el országot, akkor még csodálkoztam, hogy mennyien “elkoptak” viszonylag gyorsan, talán féltékenységből, ki tudja. Ami viszont mindig örömmel tölt el, hogy a blog kapcsán mennyi új barátom lett. Persze tudom, ez más barátság, de 40 felett új barátokat találni nem olyan könnyű. Megérne egy posztot!
A vidéki lét egyszerűsége
Vidéken nem divatozunk, mert nincs kinek. Bár néha még mindig kiöltözöm ha elmegyünk a henteshez vagy bort venni éppen, de mehetnék bármibe, akkor sem érdekelne senkit. A pasimat például annyira nem érdekli, hogy ő néha tök szakadt, festékes, lyukas, stb ruhákban közlekedik, senkinek nem tűnik fel, ez itt ugyanis mezőgazdasági vidék, és tízből heten hasonlóan közlekednek.
Így aztán egy éve nem festek körmöt, parfümöt utoljára tavaly vettem, nem sminkelek csak néha rúzs, és kb 20 ruhával végigcsinálok egy évet.
A hajamat tavaly december óta nem festem, 25 év fekete után.
A változások éve mondhatnám, és még vannak további terveim.
Amúgy meg, tudom, hogy kiváltságos vagyok. De ez nem egyenlő azzal, hogy az életem egy joyride, mint ahogy sokan hiszik.
De nem vagyok beteg, van enni (inni), szép helyen lakom, van munkám (amúgy keresek is, további infó rólam itt!), tudok utazni néha (régi vágyam vált valóra, hogy megnézhettem a Colombe d’Or-t), és van valaki mellettem, aki úgy gondolja, hogy én vagyok a one and only.
Persze jó lenne több pénz, meg több minden, mert ugye sose elég semmi, meg sose jó ami van éppen, ezért néha érdemes megállni, kicsit elmerengeni és rájönni, hogy lehetne sokkal de sokkal rosszabb.
