1984 és 1990 között, mielőtt hatékonyabb HIV-gyógyszerek kerültek volna forgalomba, Ruth Coker Burks több száz haldokló embert gondozott, közülük sokan homoszexuális férfiak voltak, akiket családjuk elutasított, elhagyott. Közel 40 férfi temetését saját maga intézte, miután családjaik nem akarták őket eltemetni. Ő az egyetlen személy, aki tudja, hol vannak ők eltemetve.
Ruth 25 éves volt, amikor egy rákos barátját ment látogatni a kórházba, ahol egy nap észrevett egy nyitva hagyott ajtót, melyre ki volt írva, hogy karantén. Látta, hogy a nővérek sorsot húznak, hogy ki menjen be ellátni a szobában szenvedő férfit. Ruth tudta, hogy mit látott, akkoriban úgy hívták: GRID azaz gay-related immune deficiency azaz homoszexuálitással összefüggő immunbetegség.
Ruth fittyet hányva a figyelmeztetésnek, egy nap bement a szobába a haldokló emberhez. A 45 kilóra fogyott férfi még utoljára az anyját szerette volna látni mielőtt meghal, az anyja azonban nem jött. A férfi hat hete volt a kórházban, senki nem jött hozzá. Ruth felhívta az anyát, aki egyből lecsapta a telefont, de tovább próbálkozott. Azzal hatott a nőre, hogy ha megint leteszi, akkor a a helyi újságban megjelenteti a fia gyászjelentését, benne a halál okának megnevezésével.
Az anyát nem érdekelt, hogy mi a “baj” a fiával, bűnös, elátkozott, már halott volt számára, mielőtt meghalt volna. Nem is kérte ki a testét eltemetni. Ruth sokszor hallotta ezeket a szavakat a következő évtizedben, becslése szerint több mint 1000 AIDS-es haldokló embert ápolt az évek során, és csak néhány család nem fordított hátat a szeretteinek.
Nem tudva mit mondjon a haldokló férfinak, visszament a kórterembe hozzá, amikor is a férfi valószínűleg már hallucinált, és az anyjának nézte őt.
“Tudtam, hogy eljössz.” – mondta.
Ruth pedig megfogta a kezét, és 13 órát ült mellette, amíg meg nem halt.
Ruth családja az 1880-as évek óta a Files temetőben (Arkansas) temetkezett. Amikor Ruth kislány volt, az anyja annyira összeveszett testvérével, hogy felvásárolta az összes parcellát a temetőben, nehogy egy földbe kerüljenek. Összesen 262 helyet. Az anyja mindig mondta Ruth-nak, hogy egyszer majd ez az egész a tiéd lesz. Ami valljuk be, kissé ijesztő lehetett.
“Sokat tűnődtem azon, hogy mit fogok csinálni egy temetővel. Ki gondolta volna, hogy eljön az idő, amikor az emberek nem akarják eltemetni a gyerekeiket?” – mondja Ruth.
Így aztán Ruth ide temette el a meghalt férfit, akit az anyja nem akart látni. A legközelebbi krematórium 70 mérföldnyire volt, amelyik egyáltalán vállalta, hogy egy AIDS-es testet eléget. Ruth fizette a költségeket saját zsebből.
A hamvakat egy kartondobozban küldték el neki, ő pedig beletette egy befőttesüvegbe, ásott egy kis gödröt a saját apja sírján, mondott érte egy imát, és eltemette a férfi hamvait.
“Tudtam, hogy apám nem bánná, és így legalább tudni fogom, hova temettem, ha bárki keresné majd.”
Az elkövetkező években, Ruth közel 40 férfi temetett a Files temetőben befőttesüvegben. Legtöbben homoszexuális férfiak voltak, akiknek családjai még a hamvaikat sem kérték.
Egy idő után, már a kórházak is hozzá irányították az AIDS-es betegeket, Ruth pedig adományokból és saját pénzből segített nekik gyógyszert szerezni, vagy amikor már nem tudtak dolgozni támogatást. A házában underground patika működött, az elhunytak nála hagyták gyógyszereiket, ő meg tovább tudta adni a rászorulóknak.
A meleg klubok támogatása nélkül nem tudtam volna dolgozni, mondja Ruth. A drag show-k bevételeiből vettük a gyógyszereket, fizettük az albérletet azoknak, aki már nem tudtak pénzt keresni.
“Volt olyan, amikor a haldokló emberrel rendeltünk egy pizzát, és közben kitöltöttük a halottvizsgálati bizonyítványát. Másképp nem ment volna, a temetéshez kellett és én nem tudtam volna az összes információt utólag felgöngyölíteni. El tudják képzelni, milyen lehetett kitölteni a saját halotti papírodat úgy, hogy még meg sem haltál?”
“Nem csak a szörnyűséget láttam. Kiváltságos voltam, mert láttam azt is, ahogy a haldoklók partnerei önzetlenül, méltósággal és kegyelemmel törődtek velük. Láttam, ahogy gondoskodtak róluk a végsőkig, és végignézték, ahogy meghalnak.”
2012-ben, 46 évesen Ruth szélütést kapott, újra meg kellett tanulnia beszélni, írni, olvasni.
Most Floridaban él, temetkezési igazgató, a Clinton éra alatt AIDS oktatási tanácsadója volt a Fehér Háznak.
Mielőtt meghal, szeretne egy emlékművet a Files temetőben, hogy mindenkit emlékeztessen arra, hogy is történt azokban az években.
“Tartsd egészségesen a testedet, mert az a tied, csak a tied. Tedd meg a tőled telhetőt és ne engedj a pillanat hevének.”
Rose McGowant is megihlette a Ruth története, egy rövidfilm is lett belőle.
Forrás: wikipedia, out.com