Talán nem érdekelt volna ennyire ez a film, ha nem láttam volna a házat, ahol Judy Garland meghalt.
2014-ben történt, már nem laktam Londonban, de sűrűn visszajártam, nehezen tudtam elengedni a várost. Egy ilyen visszajárós alkalommal, bejött a képbe egy randi is, és amikor mondtam a randi alanynak, hogy imádom a...
Kinyitom a szemem, jobbra nézek, még az ágyban fekve pont kilátok az ablakon, konstatálom, hogy ma depressziós idő lesz. Talán fel sem kelek. Talán fel sem öltözöm. Hallom, hogy a férjem lent motoszkál, reggelit készít magának, közben beszél a kutyához. Ez nem vicces, Freddy, egyáltalán nem vicces. – mondja neki,...
Még sose voltam annyira megcsúszva ezzel a leltárral, mint most, nehezen megy, pedig már engedném el az évet.
2019-ben összesen 290.186 kedves látogatója volt a honlapnak, ami szuper. Bár, nem mondhatom el, hogy dupláztam, ahogy eddig mindig elmondtam, tavaly ugyanis 221.000 volt.
Íme, a...
Társat találni nem könnyű, én már csak tudom, ugyanis 42 évesen találkoztam a leendő férjemmel. Az évek alatt persze rájöttem, hogy egyedül is lehet jól élni, sőt boldognak is lenni, mert egyet semmiképpen sem szabad, leadni az elvárásainkból és belemenni egy olyan kapcsolatba, ami már az elején döcög. Mi lesz...
Az elmúlt 22 évben egy ismeretlen adományozó 25 000 dollárt adott több száz női művésznek az Anonymous Was a Woman nevű program égisze alatt.A programot azért hozta létre, hogy 40 év feletti művészek számára nyújtson pénzügyi támogatást kreatív karrierjük megvalósításához.
Eddig 220 művész részesült ebben a juttatásban, ami összesen 5,5 millió...
Csóra Zsanett-tel pontosan 10 éve találkoztam először Pécsett, ahova munka miatt sodort az élet, és ahol ő a város legjobb éttermét vezette. Sokat találkoztunk, de akkor még fogalmam sem volt, hogy 10 évvel később a blogon fogok majd írni róla, azért mert Zsani pontosan azt csinálja, amit mindannyian szeretnénk: jól érzi...
Bernard Bibby nem mindennapi hobbit talált magának 71 évesen, amikor is felesége, Celia meghalt rákban. 55 évig voltak házasok, 17 évek korukban ismerkedtek meg.
Bernard négy éve jár felnőtt balett oktatásra, és bár az elején kissé “félt”, hiszen ő az egyetlen férfi a 30 fős osztályban, ma már ebédelni is eljár balettos...
Tavaly ezt a jeles napot még jól elfelejtettem, de idén már rákészültem!
Amikor 2018 szeptemberében elkezdtem írni a menopauzáról és a saját tüneteimről, nem gondoltam, hogy egy évvel később már büszkén fogom leírni, hogy menopauza aktivista lettem!
A Menopauza Világnap alkalmából pedig a NeverOrdinaryWoman blog a Vichy Neovadiollal közösen kampányol, hogy a menopauza...